Mesteri gesztusok

Műteremlakásából messze ellátni a pesti Broadway felett. Mértani idomokat formáznak hosszan a háztetők, aztán marad az ég végtelenje. Otthonából jól súlyozható az utcaszinti fecsegés. Elemzői olykor anekdotikusnak mondják festői stílusát. Aki karcosabban közelít világához, illusztratívnak. Előbbin mosolyog, utóbbi nevetteti. Példaként említi Munkácsyt vagy Mikszáthot: nem a világot tükrözték vissza a maguk palettájának készletével?

Kádár János Miklós szarkazmusa, iróniája polgári miliőben érett. Édesapja tanszékvezető volt a jogon. A II. világháború előtt és utána is a legkeresettebb ügyvédek egyike. Amúgy a köztes időben ellenálló, amely tevékenység utóbb – honi történetét tekintve – érettségi tételnek sovány anyag, de végigcsinálni emberformáló. A papa később az Operaháznak is jogtanácsosa lett, így az otthon elbeszélt harcos sztorik mellett fia dalszínházi eseteknek is közelébe jutott. Nyaranta pedig a díszletműhelyben lehetett lótifuti. Ma a Kaposvári Egyetem látványtervező szakának professor emeritusa. Állítja: amit ott tanít, arról a kölyökkori „kurzus” során tudott meg legtöbbet.

Srácként is jól rajzolt, de anyagi megfontolásból felvételi lapjára csak az orvosi egyetem és az építészkar után jegyezte be a Képzőművészeti Főiskolát. Édesanyja nevelőapja ugyanis a müncheni akadémián végzett festőművészként, majd idővel boldogan fogadta el egy pesti áruház alsóneműosztályának vezető tisztét havi fixért. Ám Kádár János Miklós középiskolai művész szaktanára, Viski Balázs László pulykamérgesen törölte a civilebb hivatásokra irányuló aspirációkat az említett lapról. Kádár János Miklós a legjobb tíz között került a képzőre.

Mestere volt Pap Gyula, Szőnyi István. És Bernáth Aurél, aki sokat mondogatta: „Fess szabadon, gátlások nélkül!” Szőnyi azt említette egyszer: „Fiam, a látvány és a rajza között óriási az eltérés. Nincs más feladat, mint eltünteti a különbséget.” Kádár János Miklós azóta is próbálja követni tanácsaikat.

Diplomázva maga is tanítani kezdett, illusztrált könyveket, készített grafikákat, és persze festett.

Amúgy Kádár Jánosból akkor lett Miklós is, amikor először vitte rajzait az ÉS redakciójába. A költő Nagy László volt éppen a képszerkesztő. Közölte: a név jelen formájában már foglalt.

Első fővárosi önálló kiállításáról írta az Ifjúsági Magazin: „Megveti a látszatmegoldásokat, megtanulta, hogy az érdekből cselekvők ártalmasak. Ellenük való küzdelmükben segíti optimizmusa.”

Kádár János Miklós önreflexiója szerint alapvetően pesszimista alkat. Az adhat humorának is sötétebb tónust. De tudja: megmondóemberek mindig szeretnek politikát belemagyarázni még az attól mentes alkotásokba is.

Okoskodásmentesen annyi biztos: több évtizedes munkásságának emblematikus munkái közé sorolandók a képzeletbeli nevekre elkeresztelt, megmosolyogtató, esendő kisembert ábrázoló festményei. Egyik elemzője szerint: a bolondnak gondolt Bohóc visszatérő figurája valójában az igazságot képviseli.

A Munkácsy-díjas alkotó úgy véli: ha a kedve szerinti időt tölthette volna vászon előtt, ma még előrébb tartana a pályán. Ám a közélettől ódzkodó, de reflektív képességű művész rendre közéleti szerepbe kényszerült. Elnöke volt a Fiatal Művészek Stúdiójának, némi presszióra KISZ-titkárságot is vállalt, s lett tagja noszogatva a pártnak is. A rendszerváltás után a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) volt elnöke a kilencvenes évek végéig. Valamint alapító elnöke a civil szervezetként működő összművészeti szerzői jogi társaságnak, a Hungartnak. Mindebben, sajátos áttételekkel, annak is része lehet: Wagner mellett Sartre, Camus, Moravia is alapélményeihez tartozik.

Annyi tény: pozícióból azokat is próbálta jobb helyzetbe hozni, akik megvetettek minden pozíciót. A MAOE elnökeként például elérte: nyugdíj jár minden koros vagy munkára képtelen alkotónak. Csak közbevetőleg: akkor liberális körökből tartották nonszensznek az ötletét. Értesült sutyorgásukról.

Habitusával magyarázza, hogy amúgy szemtől szembe mindenféle körökből mosolyogva jelzik respektjüket. Más kérdés: a szembe mosolygók közül még azok is komcsizták olykor a háta mögött, akikkel egykor közös pártalapszervezetbe tartozott. A maga részéről hálás a sorsnak, hogy a jelen egyetlen honi művészi akadémiája sem torpedózza tagsági invitációval.

Tíz éve szakmája kapcsán azt tartotta a rendszert váltott ország legnagyobb gondjának: az aktuális kultúrkormányzatok rendre szélsőséget preferálnak: neoavantgárdot vagy árvalányhajat.

Ma inkább hobbija kapcsán töpreng téves irányokról. Történelmi érdeklődése okán sok könyvet olvas a második világháború korszakáról. Bizonyos jelenkori történések újkori epizódokkal mutatnak szinkronitást.

Adja magát a kérdés: megfesthető ez?

Bécsi tárlatának festményei kevésbé anekdotikusak. Sziklák, naplemente, holdfogyatkozás, a mikrokozmosz. Bartók-, Kodály-portrék. A témákat talán az időtlenség fogja össze. Persze minden nézőpont kérdése.

A művészt Brüsszelben dolgozó lánya néha azzal ugratja: kezd lustulni, hiszen sziklás festményeinek fotói adják alapját, melyekbe éppen csak beleigazít az ecsettel.

Fia ez ügyben kevésbé ironikus, ő a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának egyik vezetője. Van még két vízilabdás unoka is a családban.

És persze mindenekfelett említeni kell azt is, aki nemcsak kedveli a művészetet, de pártolta is az alkotót: Kádár János Miklós felesége, dr. Szűcs Andrea – ő mindemellett hosszú évekig volt alelnöke a Magyar Ügyvédi Kamarának.

Különben a kutyákat sem lehet kihagyni az összképből. Kádár János Miklósnak az állatvilággal gyerekkora óta barátságos a viszonya. Már első ebével nagyon összenőtt, egy ütemben szaladtak légiriadó idején a légópincébe.

Most két tacskó is haverkodik a vendéggel a vásznak között. Nyitottak, érezni, hogy a helyükön vannak. A művész úgy véli: nem dédelgetés függvénye a dolog.

Egy alkalommal az állatkert állatóvodájába vitte rajzolni tanítványait. Még a gondozó is megrettent, amikor egy túlkoros, méretes oroszlán az órát tartó művész ölébe ugrott. De a vad csak üdvözölte a maga módján, majdhogy dorombolva. Saját pozíciójából szükségét érezte a gesztusnak a mester iránt.