Megkezdődött Cannes elbalatonosodása
Aki Európában közlekedik, az hozzá van szokva ahhoz, hogy szigorúak vele a hatóságok. Nem dicsérik meg, viszont lesik a hibáit. Az automata sebességmérőkön vészjóslón villog a LASSÍTS!, hisz ennyivel meg annyival túllépted a megengedett sebességet.
Az öreg kontinensen talán ez az egyetlen ország, ahol
1. nem tegeznek le,
2. sőt meg is dicsérnek.
Itt a cannes-i tengerparti úton elmegyek naponta többször egy piros pontokat osztogató tábla mellett, amelyen ez a szöveg olvasható: „Ön most 47 kilométerrel gurul. Ez jó sebesség!” Bonne vitesse! – és végre nem fenyegetnek, parancsolnak, hanem „automatikusan” elismerik, ha valaki szabálytartó.
Adnak a látszatra is. A kirakatokat a fesztivál idején naponta átrendezik a palotával szembeni üzletsoron. Igaz, nem ezer tiritarka darab henceg a vitrinben, hanem egy darab, egyetlenegy. Az is árcédula nélkül. Hogy érvényesüljön…
Nem tetszett viszont – hogy mondjak olyat is –, hogy a plázsra telepedett éttermek, mulatók sátrai egyre magasabbra érnek. Olyannyira, hogy már eltakarják a Croisette-en sétálók elől a tengert. Ezzel elkezdődött a helyi elbalatonosodás. Hiszen otthon is már sok helyen ott tartunk, hogy strandbelépőt kell váltani ahhoz, hogy valaki kimehessen a vízpartra. Mert a sok magánterület, magánház, magánstrand, magánmagány átjárhatatlanná tette a partot. (A svédek okosabbak., Ott nem lehet „venni”, elbirtokolni, partszakaszt: a víz és a levegő mindenkié. És ha jól emlékszem, nem csak ennyi jut nekik. Talán mert okosak…)
Tartozom az igazságnak még egy megjegyzéssel. Néhány napja azon morogtam, hogy a vonalkódos kártyával nem lehet kinyitni a casier-ék ajtóit, és a magyar automata módjára (á la Karinthy) belülről adogatják ki a papírokat. Ez a vicc egy napig élt. Másnap reggelre minden működött.
Nekünk legyen mondva!
