Megint a nők
Kerüljük el a csapdákat ezúttal. Végül is még csak iramodásnyira vagyunk a nőnaptól és iszkolásnyira a feminista kritikáktól.
Összefoglalóan annyit mondanék, hogy tényleg minden tiszteletem a szebbik nemé, valamennyi képviselőjének külön kézcsókomat küldöm, de ami a művészetet illeti, ottan csak kétfajta ember van, tehetséges meg nem annyira nagyon tehetséges. A többi esetleges és érdektelen.
Ugyanakkor is: van ugyanakkor. Feltéve tehát és nem megengedve, hogy szervezünk egy tárlatot csupa tehetséges alkotó műveiből, és ezen csupa tehetséges alkotó (lásd mint fenn: véletlenszerűen) a női nemhez tartozik, akkor tegyük fel a kérdést: tapasztalunk-e itt valami különös dolgot, olyasmit, amit máskor nem szoktunk? Más szavakkal: van-e pasztellszínű katarzis?
Na, erre a kérdésre én most nem felelnék. Feleljenek maguknak mindazok, akik elmennek az Ujpest Galériába, megtekinteni a Nők a művészetben című impozáns kiállítást, amelyben ötvenöt mai nőalkotó (alkotónő: direkt csinálom) művei láthatóak. Ötvenöt név, ötvenöt irány, ötvenöt szín. (A meghívón játékos ecsetárnyalatok, női hajszíneknek is olvashatók: elegáns!) Gazdag tárlat, jól mutatja a Heltai-monológ igazságát, miszerint „Ahány asszony, tudjuk, annyiféle”...
