Meghalt Paudits Béla

2018. június 13., 16:16

Szerző:

Életének 68. évében meghalt Paudits Béla – közölte Facebook-oldalán a Story magazin. A Jászai Mari-díjas színész haláláról gondozója értesítette a lapot.

Csak néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról: otthonában rosszul lett, s agyvérzést kapott a nagybeteg Paudits Béla. Az ápolója azonnal hívta a mentőket, akik kórházba szállították. A kórház neurológiai osztályán a Borsnak nem cáfolták, hogy náluk fekszik a színész, de nem adtak pontosabb tájékoztatást az állapotáról. Most gondozója annyit közölt: noha a hét elején picit jobban lett, ma délután elhunyt az intenzív osztályon.

A művész már hosszú évek óta betegeskedett, életéről többször is reményt vesztve nyilatkozott. Gyomorbántalmai miatt már többször megműtötték, be­tegsége ágyhoz kötötte, ami miatt felfekvései is lettek. Hatalmába kerítette a depresszió is, legutóbb pedig laparoszkópos beavatkozást hajtottak végre rajta. 

A Múzeumok Éjszakája idén több mint 470 hazai közgyűjteményt kapcsol össze, és mintegy 2700 programmal készül a Kárpát-medence-szerte megmozduló közönség számára. Egyetlen éjszakára megnyílnak a zsinagógák kapui is, hogy fénnyel, zenével és történetekkel vezessék be a látogatókat a zsidó hagyományok spirituális és kulturális világába.