Még egy ellenzéki pártnak is illik számolni
A 168 Óra július 24-én megjelent, Azok a fránya számok! című hozzászólásomban azt írtam, hogy Veres János pénzügyminiszter június 17-i interjújában téves, bő nagyságrenddel kisebb értéket adott meg a költségvetésnek az üzemanyagok adójából származó bevételének összegéről -- írja a 168 Óra egyik olvasója. Levelére Veres János pénzügyminiszter reagált, az ő írását az olvasói levél után ismerhetik meg.
Ezennel beismerem, hogy ez az állításom nem felel meg a valóságnak. Ezért a pénzügyminiszter úr jogosan sajtópert indíthat ellenem. És a 168 Óra ellen is, mivel a szerkesztőség nem tett eleget annak az alapvető kötelességének, amely szerint minden tényként leközölt sor valóságtartalmát legalább két független forrásból ellenőrizni kell.
Mert az igazság az, hogy Veres János idézett interjúja a hetilap július 17-i számában található. A miniszter úr által többször hivatkozott szám valóban félrevezető és hibás. De június 17-én a 168 Órának semmiféle száma nem jelent meg. Sőt, a szerkesztőség tagjai még taggyűlést sem tartottak ezen a napon arról, hogy az említett cikket megjelentessék vagy akár csak tervbe vegyék.
Az igaz, hogy az általam idézettek szóról szóra megtalálhatóak egy gépelési hiba miatt az egy hónappal későbbi számban, de ez nyilvánvalóan nem lenne része ennek a pernek.
Ezért a hamis állításomért a független magyar bíróság bizonyára példás büntetéssel fog sújtani. Szigorúbbal, mint ha csak autókat gyújtogattam volna, vagy Molotov-koktélokat hajigálnék.
Csupán abban reménykedhetek, hogy a pénzügyminiszter úr mégsem indít sajtópert ellenem. Vagy ha mégis, akkor valamelyik civil jogvédő fórum el fogja vállalni védelmemet, és segítségükkel már a 2018-ban (!) meghozott elsőfokú ítéletben jogerősen fel fognak menteni.
Csak azt nem tudom még, hogy az APEH által a jövő hónapban végrehajtandó rendkívüli adóellenőrzés által megállapított kétmillió forintos adóhátralékomat, amely a 2007. évi nyugdíjam késedelmes bevallása miatt keletkezett, miből fogom kifizetni.
Quittner Pál
Budapest
Tisztelt Quittner Úr!
Amit a 168 Óra július 17-i számában közölt interjúban állítottam, az nem tévedés, a Pénzügyminisztérium számításai alátámasztják.
Kiszámoltuk: a Fidesz adócsökkentési javaslatai teljes mértékben megalapozatlanok. A Fidesz azt javasolja, hogy azt az extrabevételt forgassuk vissza adócsökkentés formájában, amelyre a költségvetés a magasabb üzemanyagárak következtében tesz szert. Ezt megsaccolva tesz a legnagyobb ellenzéki párt több száz milliárd forintos javaslatot adómérséklésre.
Az újságírónak ezzel kapcsolatos kérdésére – vagyis hogy „a Fidesz szerint ezt a mérséklést a kormány »lazán« megtehetné, hiszen az üzemanyag drámai áremelkedése extrabevételeket hoz a költségvetésnek” – válaszolok.
Erre mondtam azt, hogy „2008 első negyedévében a költségvetés bevétele az üzemanyagokból nem érte el a kettőmilliárd forintot”.
Egy interjúban általában kérdések és válaszok hangzanak el, és a szöveg értelmét a kérdések és a válaszok együttesen határozzák meg. Vagyis miután az újságíró az áremelkedés miatti többletbevételt firtatta, én arra válaszoltam. Tehát ez a 2 milliárd forint az az első negyedévben keletkezett többletbevétel, amelyet a kevésbé hozzáértő politikusok jóval többre becsülnek.
Miért csak ennyi pénzhez jut a költségvetés, amikor az üzemanyagárak jelentősen emelkedtek? Azért, mert nem csak a matematikát, hanem a közgazdasági összefüggéseket is figyelembe kell venni. A benzin esetében a növekvő árak a költségvetésben tervezettnél kisebb fogyasztást eredményeztek, így lényegében nincs többletbevétel. Mivel a gázolajat elsősorban vállalkozók és cégek vásárolják, használják fuvarozási célra, ők az általános forgalmi adót visszaigénylik, így jelentős többletbevétel itt sem jelentkezik. A többlet a költségvetés számára elsősorban a magántulajdonban lévő, dízelüzemű járművek tulajdonosainak fogyasztásából adódik, ez pedig maximum tíz-, nem pedig százmilliárdos tétel egy évre vetítve.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy még egy ellenzéki pártnak is, bár kétségtelenül nem rendelkezik kormányzati felelősséggel, illik számolni, ha költségvetést érintő – népszerűnek tűnő – javaslatot tesz.
Dr. Veres János
pénzügyminiszter