Mauritiusi flamingó virág a Bécsi Opera páholyain
Újdonságban nem volt hiány az 55. Bécsi Operabálon. Most először kísérte a nyitóprogramot (Franz Welser-Möst vezényletével) a Bécsi Filharmonikusok, az ifjú dornbirni tánctanárnő személyében először tanította be a nyitó párokat hölgy, eddig még soha nem táncolt a programban az Operaház balett igazgatója, s minden korábbinál több neves művész volt jelen a bálon.
Sőt, ezúttal nem a táncmester(nő), hanem a művészek kórusa mondta ki a bál hivatalos megnyitását jelentő bűvös „Minden valcer” mondatot. És persze új volt a szeptember óta hivatalban lévő igazgató viselkedése is: ellentétben az előddel, Dominique Meyer, a Ház ura szerényen, kedves mosollyal fogadta a vendégeket, láthatóan élvezte a nyitóműsort – a háttérből –, és lelkesen megtapsolta a művészeket.
Kellemetlen újdonság is akadt. Az idén a fáradhatatlanul feltűnést kereső építőmester, Richard Lugner azt a Ruby Rubacuorit hívta meg páholyába, aki miatt most Berlusconi ellen vizsgálat folyik. A tavaly még kiskorú prostituált állítólag az olasz politikus szexuális partnere volt – ami büntetendő. Lugner eredetileg Bo Dereket hívta, de ő, immár másodszor kosarat adott. (A vendégnek tekintélyes gázsi jár cserében azért, hogy Lugnerrel parádézik). Volt már valóban ismert művészvendége, de az utóbbi években egyre romlik a színvonal.
Elina Garanča a nyitóműsorban
A bál rendezői persze nem örültek, de a tilalom lehetősége fel se vetődik. Lugner borsos áron most is időben megvette a páholy jegyet, fizetett minden egyéb költséget – és utóvégre ez a hölgy volt az egyetlen kevéssé szívesen látott vendég – miközben a sajtó nagyonis érdeklődött iránta. Szokás szerint a páholyokban fontos üzletemberek, politikusok építgették kapcsolataikat, az idén több orosz üzletember volt jelen, eljött Pozsony új polgármestere is, és Dominique Meyer óhajának megfelelően igen sok művész. Köztük Fischer Ádám, Bob Geldof, Larry Hagman, Anna Netrebko, Elina Garanča - róluk előre lehetett tudni, viszont meglepetésszerűen futott be Lang Lang. A Bécsben népszerű kínai zongoraművész előző este egy fellépésre érkezett, s ahogy mesélte, látván a szállodájában az Operabál plakátját, hirtelen határozta el: ő is elmegy.
Nagyszerű volt az idei nyitóműsor, Elina Garanča énekelt, de remekelt az Operaház balettkara is, sőt szólót táncolt Manuel Legris, a Ház balettmestere (Harangozó utóda) is . A díszítés fő kellékét, 2400 szál Flamingo virágot ezúttal Mauritiusból hozatták. Több mint hatezren voltak jelen, szerencsére azonban a fontos vendégeknek akadt elég megbeszélnivalójuk páholyukban, így a táncparketten nem volt akkora a zsúfoltság.
A rendezvény jó alkalmat ad arra, hogy az osztrákok magánemberként lássák politikusaikat, feleséggel, sokaknak felnőtt gyermekei is eljönnek, sőt idén is akadt VIP-csemete a nyitótáncosok között. Az egész éjszakai közvetítés alatt interjúk készültek fontos vendégekkel. Ezek mindig oldottabbak, többet elmondanak személyiségükről.
Anna Netrebko a régi formában
Így a televíziós közvetítés több élményt ad, mint a jelenlét. Akik nézték, meggyőződhettek arról, hogy Anna Netrebko leadta a szülés után felszedett kilókat, szebb és vidámabb, mint valaha. Kisfia apja, a jóképű uruguayi bariton, első házasságából származó 13 éves kislányát is magával hozta, az interjúból pedig kiderült, hogy időközben házasságot is kötöttek.
A nyolcvanas években oly heves lakossági ellenérzés már a múlté: most pár tucat ember tüntetett, ők is főként Lugner vendége ellen. Az ellenvetésre – hogy annyi a baj a világban, ilyenkor nem illik hivalkodó mulatságot rendezni a tehetősebbeknek – maga az államfő válaszolt. Az Operabál hagyomány, hozzátartozik Bécshez, ha elmaradna, az nem sokat segítene a világon – mondta Heinz Fischer. Ráadásul a rendezvény ezreknek ad munkát! Viszont az idén is megrendezték a szegények – a migránsok – bálját, más helyszínen persze, és jótékonysági céllal. A bevétel a betelepedők javát szolgálja.
További cikkeket olvashat Ausztriáról a
Szervusz Ausztriahonlapon.