Másfél évszázad megdöbbentő mozdulatlansága

„Erdélyt már sokan hasonlíták Scájczhoz, s ezen hasonlatnak van is némi alapja. Van helyrajzilag, mert e bérczes kis országrészt, miként Svájczot, nagyszerű havasok keretelik be. Van történelmileg, mert Erdély minden időben, miként Svájcz, a szabadság hazája volt. De Svájczhoz hasonlít bérczes kis honunk népének sokfélesége miatt is.” – írta Orbán Balázs.

Erdély. Minden magyarnak mond e szó valamit.

Erdélyről szólni egyszerre könnyű és nehéz.

Könnyű, mert mindőnknek köze van hozzá: mindenki többé-kevésbé tudja azt, amit róla feltétlenül tudni kell. Nehéz, mert nagy érzelmek, sokféle indulat veszi körül ezt a „bérces kishazát”.

A Nemzeti Múzeum a maga sajátos nyelvén, kiállítással vállalkozik e könnyű és nehéz feladatra. Kortárs alkotó, Fekete Zsolt marosvásárhelyi fotográfus és 19. századi nagy elődei, az első erdélyi fényképészeti műtermet megnyitó, kolozsvári Veress Ferenc, s a Székelyföldet bejáró, leíró, megismertető Orbán Balázs fotóit állították ki.

Fekete Zsolt több mint 10 éven át járt Orbán Balázs és Veress Ferenc képeinek nyomában, hogy akkurátus pontossággal azonosítva a helyszíneket, a lehető legjobban megtalálva az ő nézőpontjukat, újra megismételje a „fénnyel írás” pillanatát. Kastélyok, templomok, várak, udvarházak, hegyek-völgyek, erdők-mezők bukkannak fel a párba állított régi és új felvételeken. Az ismert kortárs erdélyi fotográfus megmutatja mit változtatott a legnagyobb játékos, az idő a tájon, az ember alkotta építményeken, mit tett hozzájuk, s mit tüntetett el, mit alakított át rajtuk. Évtizedes munkája révén a rejtvényújságok kétképes játékainak felfedezés-örömét kínálja a látogatóknak: megkeresni és megtalálni a két kép közötti különbségeket, s felfedezni a hasonlóságot is, a változatlanságot a 150 év távolában készített felvételeken.

A fotóművész így vallott munkájáról: „A kiállítás Erdély másfél évszázaddal ezelőtti és mai, 21. századi arcát egymással párhuzamba állítva idézi meg. Úgy mutatja be a jelent és a múltat, hogy hatalmába kerítsen minket a fénykép mágiája, amely a fotográfiának a térhez és az időhöz fűződő sajátságos viszonyából fakad, és az egyes képpárokon pillanattá sűríti a 150 évnyi időt. … Meglepő, a képpárokon nem minden esetben az enyészet által válik láthatóvá az idő. Egyes tájfotókon mintha megpihenne, képi mozdulatlansága megdöbbent, máshol felújít, frissre meszeli a templom falát, fákat ültet.”

Fekete Zsolt nem cukormázasan, nem nosztalgiázva, hanem a pillanatot megismételve, a dokumentáló, megörökítő nagy elődök lába nyomában járva szól Erdélyről, megküzdve a régi és a mai Erdélyről szólás feladatával, a könnyű és mégis nehéz szólni ellentmondásával, s képekben mesél a Királyhágón túli világról.

A Nemzeti Múzeum nemcsak helyet ad az erdélyi fotográfus által megvalósított időutazásnak, hanem ki is egészítette azt. A nemzet legrégibb és meghatározó fényképgyűjteménye őrzőjeként a nagy elődök képeit a maguk valóságában is megmutatja a látogatóknak. A kiállításon saját gyűjteményének pompás Veress Ferenc által készített, erdélyi népviseleteket bemutató, albumán kívül, fotókerámiákat, egykori folyóiratokat, Orbán Balázs A Székelyföld leírása köteteinek első kiadását is elhelyezte. S kölcsönözte az eredetiben igen ritkán kiállított Veress-tájképeket a Magyar Fotográfiai Múzeumtól, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtártól, amely az egykor a fotográfus által Erzsébet királynénak ajándékozott albumot őrzi.

A tárlaton azonban – e különlegességek mellett – eddig soha sehol ki nem állított, 150 éves fotográfiák is a közönség elé kerültek. A Román Állami Levéltár Maros megyei fiókja őrzi Orbán Balázs fotográfiáinak gyűjteményét. Orbán éveken át tartó gyűjtőútján – amikor a Székelyföld természeti szépségeit, épített örökségét, lakói viseletét és szokásait rendszerezetten dokumentálta – nemcsak jegyzeteket, rajzokat készített, hanem ő maga fényképezett is. Ezek a fotográfiák eddig csak könyvekben, reprodukciókban voltak láthatóak. A kiállításon a Román Állami Levéltár Maros megyei fiókja és a Magyar Nemzeti Múzeum közötti megállapodás eredményeként, a marosvásárhelyi gyűjteményben őrzött mintegy 160 fotográfia egyharmada legelőször látható.

Az eredeti fényképek az időutazás mellett bepillantást tesznek lehetővé egy mára elfeledett világba is. A 19. századi képeskönyv-készítés titkaiba is betekintést engednek a kíváncsiskodóknak. Orbán Balázs a fényképei kartonjain, a helyszíneken nem járt rajzolóknak feljegyzésekben, kis rajzokban adott utasításokat, hogy a hozzájuk eljuttatott fényképeit hogyan kell kiegészítsék, hogy az akkor fiatal technika, vagy az időjárás szeszélye által még meg nem örökíthető részletek is rákerülhessenek a tervezett kiadványba szánt rajzokra. A fotográfiák egykor nem jelenhettek meg a kötetek hasábjain, mert ezt a korabeli nyomdatechnika nem tette még lehetővé. Rajzolók, fametszők gondos, aprólékos munkája kellett ahhoz, hogy a fametszetek fadúcai elkészüljenek, s azokat használják a szövegek közti ábrák nyomtatására. Orbán Balázs azért tanult meg maga is fényképezni, hogy tervezett nagy művéhez a korának leghitelesebb ábrázolási technikáját, a fotográfiát használja az illusztrációk elkészíttetéséhez.

A vitrinekben most először közönségnek bemutatott képeken ott látható a radnóti kastély előtt a folyóra általa berajzolt kis tutaj, a kiegészített hegyormok, a hegyoldalra tett „sűrű bükkerdő” feljegyzés, s a kartonokon méretekre, elhelyezésre, minden részletre kiterjedő, aprólékos információk. Az eredeti, pótolhatatlan művelődéstörténeti, néprajzi, történeti és fotótörténeti kincset jelentő Orbán felvételek mellett láthatók az elkészült fametszetek, amelyek már mindezen kéréseknek megfelelően készültek el. Az időutazás így kiegészül egy olyan gondolatfolyamon való utazással is, amelynek során a kiállítás látogatója bepillanthat Orbán Balázs könyvkészítési munkájának világába, s így a 19. századi képeskönyv-készítés rejtelmeiből is ízelítőt kap. A Gadányi György magángyűjteményéből kölcsönzött fametsző eszközök pedig az előállítás folyamatát érzékeltetik.

Erdély népek és vallások, tájak és kultúrák egyedülállóan gazdag találkozási pontja. Értékeit bemutatni, sokszínűségét képekben érzékeltetni is nagy vállalkozás, kitartó művészi erőfeszítést kíván. A látogató – a három alkotót követve – játszva, elgondolkodva, új ismereteket szerezve az erdélyi örökségnek a magyar kultúrán belüli külön világába pillant. E történelmi tájról, vagy annak egy részének, a Székelyföldnek sorsáról, örökségéről gondolkodni, róla beszélni a nemzet fontos tudományos és művészi feladata. A Nemzeti Múzeum ezzel a kiállítással a maga módján járul hozzá az ezerszálú eszmecseréhez, úgy hogy a Román Állami Levéltár és a többi kölcsönző együttműködésével lehetővé teszi, hogy Orbán Balázs magyar és közép-európai hazafisága, felvilágosult, humanista, európai szellemisége újra itt legyen köztünk.

A „három az egyben” kiállítás minden Erdély története iránt érdeklődőnek, az Erdélyt járó turistáknak, a fotográfiát kedvelőknek, a fotó története, s a kortárs fotóművészet iránt érdeklődőknek egyaránt különleges és kihagyhatatlan csemege.