Majdnem ekkora csodák

Meg azoknak, akik már nem.

Mert majdnem ekkora csodák, majdnem ilyen szörnyek, majdnem ilyen rettentő csábulások és csalódások a mesékben vannak. Majdnem. Mert igaziból azért csak a nagyon kicsi gyerekek számára ennyire bűvös a világ. És Kornis Mihály könyvében pont erről van szó. Bucikát, az ötéves pesti, sőt belvárosi kisfiút szülei pár hétre vidékre küldik, hogy erősödjön a tüdeje. Hogy legyen ellenállóbb az egész nyámnyila kis gyerek. Hát ellenállóbb lesz. Előbb felfedez sok nagyszerű és ugyanakkor rettenetes dolgot: a hízót, amely mocskos disznó módjára viselkedik, a szakállas kecskét az őrületes tőgyével, meg a házikislány nyálas, húsfodros punciját. A bűvölő reményt, az eltaszíttatást, az áthatolhatatlan magányt és a falusi eget minden kaleidoszkópos játékával. Aztán ellenáll: másodmagával – Robinson az ő Péntekjével – megszökik, a végén már a falusiakon kívül az ÁVO is keresi a Bucikát, pedig dologidő van, ilyenkor mindenkinek a téeszcsében volna a helye.

Mert az ötvenes évek elején járunk. Ez tehát egy könyv azoknak, akiket érdekel a Rákosi-kor infernója. Meg akiket nem. Azoknak, akik szeretik a meglepő képzettársításokat. Meg akik nem.

A szerző ugyanis képeket applikált szövegébe. Könnyű megfejteni, miért csodálkozhatunk rá valami játék mackóra, tehenekre. Nehezebb, hogy a „vergődik az állat” mondathoz miért jár a vidám Rákosi, Rajk és Kádár képe. Az meg igazán egyedi megoldásokat követel, hogy a házikislány puncijához miért kapjuk a szovjet mintára alkotott komcsimagyar címert. Ám ami a fő: a könyv tele van gyönyörűséges egekkel. Kék, piros, lila, felhős és ragyogó: amilyen ég csak lehetséges egyáltalán, az mind benne van.

Igaz, az ötvenes évek és az asszociációs kalandokat ígérő képek sora is csak bónusz. Mert Bucika fájós története önmagában is működik. Mert persze, hogy anyukája végül csak eljön érte, és persze, hogy a világ soha, soha többé nem lesz már olyan biztonságos, mint annak előtte. És mert a bravúrosan épített pici regény működik, mindnyájunkat visszaröpít első csábulásaink és csalódásaink korába.

Szóval jó, hogy Kornis megint írt szépirodalmat. Költészetest, igazabbat a non fictionnél. Igazi jó kis könyv ez!