Logisztika
A Rudolfinumot felújítják. Biztosan ráfér, végtére is több mint százötven éves, s bár kívülről igazán takarosan néz ki most is (nem sajnálták tőle a téglát annak idején), bévül nyilván nem felel meg a huszonegyedik század kihívásainak. Így hát a helyiek fogták magukat, hatalmas ládákba rendezték az épületben felgyűlt tekintélyes anyagot, és biztonságos helyre szállították – hogy amíg a munkálatok folynak, ne essék semminek bántódása.
(A Rudolfinum, ha nem mondtam volna, Karintia „nemzeti múzeuma”, melyet hajdan közadakozásból építettek a derék karint hazafiak, és a benne fellelhető – ásványi, helytörténeti, népművészeti és egyéb – kincseket is így, közös munkával gyűjtötték össze vagy legalábbis alapozták meg. Nem csoda, hogy ma is olyan büszkék a múzeumukra, és nehéz időben sem sajnálják a pénzt az újjáépítésére. A palota Klagenfurt belvárosában, a Museumgasse 2.-ben található.)
Másutt ily esetben bezár az intézmény, esetleg más helyen, részlegesen látható a gyűjteményből ez-az, de a látogatónak jobbára be kell érnie egy ködös ígérettel a megnyitás időpontját illetően. Ám itt egészen más történt. A kiürített, lecsupaszított, díszevesztett épületben, a tégláig vert falakon különös időszaki kiállítást rendeztek. Fenyegető idők – ez a tárlat címe, az alcíme pedig ennyi: Vasút és nemzetiszocializmus Ausztriában 1938–1945.
A képekből, dokumentumokból, térképekből és egy-két tárgyi emlékből összebarkácsolt kiállítás azt mutatja meg, milyen „logisztikai” feladattal kellett megbirkóznia a birodalmi államvasút osztrák részlegének ahhoz, hogy a nácik rémálma megvalósulhasson. Száraz tényadatok, számok, nevek és a katonai rendszerben átalakított vasút szabályzata – ezek teszik a kiállítás törzsanyagát. Önmagában is megrendítő, döbbenetes, fájdalmas anyag ez, de így, az üres, kongó épületben sétálva százszorosan is az. Nincsenek kommentárok, a dokumentumok és a helyszín együtt önmagukért beszélnek.
Tettesekről és áldozatokról.
Nádas Sándor
