Liz Taylor 1932–2011
Az utóbbi években már legfeljebb betegségei, kórházi kezelései révén jelent meg híre-neve a hazai sajtóban, meg arról évődhettek a bulvár zsurnalisztái, hogy valószínűleg ő volt a legtöbbször férjhez ment hollywoodi sztár. Elisabeth Taylor mostantól már csak a másvilágon hódíthatja a férfiszíveket. KELECSÉNYI LÁSZLÓ írását a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatja.
Hollywood messze van. Túl messzire. Másként nézünk az ő sztárjaikra, mint az európaiakra. Talán csak Marilyn Monroe-nak sikerült áttörnie ezen a jelképes falon. Az Atlanti-óceántól keletre az ötvenes–hatvanas években a Lollobrigida–Loren–Bardot-szentháromság ült a női szexbálványok megingathatatlan trónján. Pedig Liz Taylor is európai születésű; Londonban látta meg a napvilágot, s már háromévesen fellépett, illetve felléptették szülei a babaarcú leánygyermeket. Ki tudja, ha nem tör ki a világháború, és a németek nem kezdik el rakétákkal lőni a brit fővárost, Taylorék talán nem vándorolnak ki az Egyesült Államokba.
Egy tündérmesében jelent meg először a filmvásznon: alig múlt tízéves, mikor 1943-ban a Lassie hazatér óriási népszerűségű kutyahistóriájában hódította meg az amerikai gyerekek és szüleik sokaságát. Aztán ez a kislányszerepkör, a bájosan szexi kisasszony alakja sokáig elkísérte őt. Csodagyereknek számított, méghozzá abból a ritka fajtából, aki csodafelnőtté vált. Nemcsak sztár lett, hanem színésznő, méghozzá a javából. Szín, ész, nő: darabokra szedhetjük tehetségének és sikereinek összetevőit. Ez a hármasság nem volt meg minden pályatársnőjében. Ilyen értelemben Taylor kisasszony a szerencse gyermeke is (nem úgy, mint például Natalie Wood vagy a már említett Monroe).
A teljes írást a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatja.
