Léner Péter színházi családja
Léner Péter új könyve – Pista bácsi, Tanár Úr, Karcsi (Corvina Kiadó) – azzal a jelenettel indul, amikor Léner és Kazimir Károly a Rudas gőzfürdő harminckét fokos medencéjében társalognak, s egyszer csak melléjük szegődik Karinthy Ferenc. Szóba kerül: Karinthy fiát, Marcit felvették rendező szakra a főiskolára. Apja erre megjegyzi: „Nem örülök. Ez egy tragikus pálya.”
Léner így folytatja a kötetben: „Egy eszmét kívánunk megvalósítani, és ennek útján fatálisan ütközhetünk vagy fatálisan együttműködhetünk a politikával.”
Ahogyan Léner fogalmazott a 168 Órának: „színházi családjáról” szól a könyv – Egri Istvánról, Marton Endréről, Kazimir Károlyról –, s felöleli az egész 20. századot.
– Ezen a pályán mindenkinek apakomplexusa van. Valakivel azonosulni akarunk, valakit utánozni akarunk, valakitől tanulni akarunk. Ez a komplexus talán akkor szűnik meg, amikor az ember maga is apa lesz. Az én „apám” Marton Endre maradt, „nagyapámnak” Egri Istvánt tekintettem, kapcsolatunk kisgyerekkoromban kezdődött, és az ő haláláig tartott. Kazimir Karcsi a „bátyám” volt, aki az apa távollétében, a nagyapával időnként konzultálva törődött velem, az ő igazságai és természete korlátain belül – mondta Léner Péter.
Hozzátette: ők hárman bizonyára szenvedélyesen vitatkoznának vele, miért hozta őket össze egy kötetben, hiszen mindegyiküket külön „színházi mauzóleum” illetné meg.
