Kovács Patrícia is tiltólistára került a köztévénél
Kovács Patríciát harmadszor tiltotta le a szereplésről az MTVA, a színésznő ezt megunta, és a Facebookon tálalt ki – írja az Index.
A színésznő kétszer a Ridikülben, egyszer egy, a Facebook-posztban meg nem nevezett műsorban szerepelt volna. A harmadik letiltást követően csak annyit üzent annak a személynek, aki kiadta az utasítást: „Én még színész leszek akkor is, amikor ő már nem a köztelevízió kenyerét eszi.”
Az Index emlékeztetett rá: az ügynek külön érdekessége, hogy a köztévén pár hónapja levetítették a Kovács Patrícia főszereplésével készült Félvilág című filmet, aminek finanszírozója is a köztévé volt.
(
Index)