Korlátok és választások

- Pál Adrienn című filmje egy ember belső útkereséséről szól. Édesapjának ajánlotta.

– Ő villamosmérnök volt, számos találmánnyal. Magától értetődőnek tartotta: mindent több oldalról kell vizsgálni, nem szabad leállni az első megoldásnál. Én abban hiszek, hogy a művészetben is az ismeretlen mélységeket, az új nézőpontokat kell keresni. Tartalomban, formában is. Ezt a szemléletmódot édesapámnak köszönhetem.

- Édesanyja más karakter?

– Szakmája szerint ő is műszaki, amúgy mindketten kedvelték az irodalmat, a művészeteket. Gyerekkori élményem az is, hogy mindig megbeszélték egymással az olvasmányaikat, a filmeket.

- Az otthoni beszélgetések alapján választott pályát?

– Biztosan hatott rám az is. Kicsi koromban két filmet is forgattak a házunkban, és szüleim mesélték később: mindenkit kiborított a felfordulás, én persze kisgyerekként nagyon élveztem a ramazurit. Pszichológus sem tudná már felfejteni, vajon elindult-e bennem akkor valami. De a szüleim soha nem akarták befolyásolni a döntéseimet, gimnáziumot is magam választottam. Ott éreztem egyszer csak azt – és nem tudnám megmondani, miért –, hogy mindenképpen filmeket szeretnék csinálni. Filmklubokba kezdtem járni, érettségi után pedig beiratkoztam egy videotanfolyamra, hogy technikai alapokat is szerezzek. Akkor még videomagnója is keveseknek volt, nemhogy kamerája.

- Közbevetőleg: akkor érettségizett, amikor az ország rendszert váltott. Az mennyire hatott önre?

– Csak egy kicsit jobban annál, amiként azt Török Feri – aki velem egyidős – elbeszélte a Moszkva tér című filmjében. Korábban voltunk néhány tüntetésen, és foglalkoztatott minket a helyzet. Mai fejjel persze tudom, nem fogtuk fel teljesen a dolgok jelentőségét.

- Nyilatkozta: azért tanult később az ELTE-n filmelméletet a lengyel és az esztétika szak mellett, hogy nagyobb eséllyel célozza meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Ugyanakkor basszusgitárosként játszott a Zacc, majd a népszerű I Love Yo- zenekarban. Lány esetében maga a hangszerválasztás is különös.

– Szeretem a basszusgitárt. Ritmushangszer, mégis lehet vele dallamokat játszani. Amúgy már gyerekként hegedülgettem, később klasszikusgitározgattam. A film után a zene a legfontosabb számomra, de a kettő sajnos nem megy együtt. A Zaccal az iregszemcsei rockfesztivál volt a karrierünk csúcsa. Az I Love Youval azonban azt is megtapasztalhattam, milyen a Sziget-fesztivál egyik nagyobb színpadán koncertezni.

- Később azt is megtapasztalhatta: milyen a filmes képzés máshol. Ösztöndíjasként jutott ki egy évre az egyik legnagyobb olasz filmiskolába, a Scuola Nazionale del Cinemába.

– Az olaszok elsősorban anyagilag vannak jobb helyzetben. Vizsgafilmjeik mégis ritkábban kerülnek diákfesztiválokra. Talán azért is, mert az övék csupán hároméves iskola, a miénk meg öt. Persze a filmrendezés is olyan szakma, amelyet igazán csak a gyakorlatban lehet megtanulni. Itthon akadt olyan év, amikor nem volt pénz vizsgafilmre. Például A vírus – amellyel Cannes-ban harmadik díjat nyertünk a főiskolás rövidfilmek kategóriájában – valójában Herbai Máté operatőri gyakorlata volt, és ezt némi pénzzel támogatták producerként Kapitány Ivánék. Nekünk, azt hiszem, jobban meg kellett küzdeni a lehetőségekért.

- Diplomafilmjével – Friss levegő – 2006-ban a honi filmszemlén elnyerte az első filmes rendezőknek járó díjat. Kijutott vele Cannes-ba, az Európai Filmakadémia pedig a négy legjobb első film közé jelölte. Azt már egyszerűbb volt leforgatni?

– Nem mondanám. A főiskolától csak egy rövidfilmre való pénzt kaptunk. Ismét be kellett vonni producert, ez esetben Pusztai Ferencet. Számos szívesség kellett a stábtól, a színészektől, s még sorolhatnám, mennyi mindenben ahhoz, hogy végül elkészülhessen a film.

- Nemrég „optimista realistának” nevezte magát. Filmjeiben viszont mindig valamiféle kiszolgáltatott helyzetet jár körbe.

– Igaz: általában olyan történetek foglalkoztatnak – rövidfilmjeimet is beleértve –, amelyeknek a hősei nem tudják irányítani a sorsukat. Vagy nincsenek tudatában a társadalmi viszonyoknak, így az ott elfoglalt saját helyükkel sincsenek tisztában, vagy valamilyen más okból kerülnek kiszolgáltatott, esetleg kilátástalan helyzetbe. Ám a két nagyjátékfilmem esetében pozitív a történetek végkicsengése. Hőseik felismerik saját helyzetüket, képesek szembenézni önmagukkal. Mindebben ott van az optimizmusom is.

- Mondta már azt is: elsősorban a hősei sorsából adódó pszichológiai, filozófiai kérdések foglalkoztatják. Másfelől: lényegében azoknak a lehetőségeit vizsgálja, akik kevésbé szerencsés hátországgal indultak, mint ön. Ezt baloldali világnézetnek is vélhetném. Tévednék?

– Nem, amennyiben a baloldaliság azt is jelenti: figyelünk az elesettekre.

- Otthonról hozott ez is?

– Természetesen nagyon számít, milyen mintát kapunk a szüleinktől, s mit adunk tovább mi magunk. Amikor óvodás kislányommal együtt szedjük össze a használt ruhákat, hogy elvigyük a szegényebb gyerekeknek, később ő már magától rakja félre nekik, amit kinőtt. De nemcsak a szociális kilátástalanság foglalkoztat, hanem mindenféle lelki és az élet egyéb visszásságaiból fakadó problémák is.

- Egyébként egy mozi gázsijából meddig lehet megélni?

– Például a Pál Adrienn rendezéséért még mindig nem kaptam meg a fizetésemet. Most éppen korábbi reklámfilmek gázsijának a maradékát költöm. Aztán nem tudom, mi lesz, mert valahogy nem nagyon tudok munkák után kuncsorogni.

- Pedig – vélik többen is a szakmából – mostantól igencsak kuncsorogni kell. Főként Andy Vajnánál, aki a hatalom tervezett filmközpontjában dönthet a támogatásokról.

– Egyelőre nem tudni, mi történik majd. Remélem, demokratikus lesz a pénzek elosztása. És fontos lenne, hogy megmaradjon a játékfilmek sokfélesége is. Andy Vajna azt nyilatkozta: olyan filmeket szeretne, amelyek egyszerre lesznek fesztivál- és közönségsikerek. Egészen ritkán ilyen is előfordulhat, ám ez számomra nagyjából egyféle filmtípust jelent.

- Amúgy a politika eseményei ma már jobban izgatják, mint a rendszerváltás idején?

– Ma is elsősorban az egyén érdekel. Miközben persze nem vonhatjuk ki magunkat teljesen a közéletből. Sok minden el tud keseríteni engem is.

- Például?

– Leginkább az oktatás és a gyereknevelés helyzete. Szerintem számos társadalmi bajunk innen ered. Az oktatási rendszer egyik legnagyobb problémája, hogy azt feltételezi: minden gyerek egyforma, így ugyanazt várja el mindegyiktől, ami nagyon frusztráló sokuknak. Emellett megöli a kreativitást, mivel általában arra tanít: mindennek csak egy megoldása van. A tekintélyelvű nevelésben nem fontos, hogy a gyerek azért tegyen meg valamit, mert megértette, elfogadta a lényegét. Elég, ha azért csinálja, mert arra utasítják. Így önállótlanná is válik. Hovatovább saját munkám kapcsán is rengeteg energiám megy el arra, hogy önbizalom-hiányos embereket próbáljak meggyőzni: igenis meg tudják csinálni az adott feladatot. Mert sokaknak az első reakciója az: úgysem fog sikerülni.

- Mondja ezt egy „optimista realista”.

– Van olyan történet, amelyet valóban hiteltelenné tesz a reményt ígérő lezárás. A következő filmemnek egyébként már nem lesz pozitív kicsengése.