Kismarton, Szentmargitbánya: jó volt a nyár

A szeptember eleje a mérlegkészítés ideje, a nyári rendezvények szervezői ilyenkor összegezik ez eredményeket. Az Esterházy Magánalapítvány jó szezont zárt, és az eleinte oly bizonytalan sorsúnak tűnő operafesztiválra – Szentmargitbányán, a római kőfejtőben – is jóval többen váltottak jegyet, mint tavaly.

2014. szeptember 10., 13:01

Az augusztus 15-i ünnepnapot is magában foglaló hét volt az eddigi abszolút rekord a kismartoni Esterházy-kastély újabb kori történetében: egy hét alatt ötezer-nyolcszázan voltak kíváncsiak a kiállításokra és a rendezvényekre. Sejteni lehet, hogy az éves mérleg a tavalyi csúcsot is túlszárnyalja majd: 2013-ban az előzőhöz képest kilencszázalékos volt a növekedés. Ha több a látogató, értelemszerűen nő a boltok és a vendéglátó helyek forgalma is, sokan használják ki az ajándék vásárlás lehetőségét, fogy a könyv, lemez, bor, sőt az idén létesített

piaconárusítók sem panaszkodhatnak.

A fraknói várban eddig hatvanezren fordultak meg, itt aztán valóban a nyári forgalomról van szó, hiszen a vár télen nem fogad látogatót. Augusztus közepéig 47 százalékkal többen jöttek – s ez minden bizonnyal a szellemes programoknak köszönhető. A hatvanezredik látogatót persze illendően – ajándékkal köszöntötték.

Az idei Aida sikere

A szentmargitbányai kőfejtőben szinte az utolsó percig veszély fenyegette az idei operaelőadást, pedig ez ma már a nyári fesztiválok megszokott része. Az anyagi gondokkal küszködő – mert igencsak költséges – produkciót végül másokkal együtt az Esterházy Magánalapítvány mentette meg, s a közönség ezt igencsak jó néven vette. Robert Dornhelm Aida-rendezését 115 ezer fizető néző tekintette meg (ez 24 százalékkal több a tavalyinál) . Remélhető, hogy most már biztosított a jövő is. Magát a kőfejtőt ennél is többen látogatták: 128 500-an.

S hogy mi történt valójában? Tíz nappal a júliusi bemutató előtt a szervező társaság – a bécsújhelyi OFS – kénytelen volt csődöt jelenteni. Négymillió eurós adósságot halmozott fel, több hitel nem lévén sem a munkatársak bérét, sem a produkció befejezéséhez szükséges összeget nem tudta előteremteni – miközben már szépen fogytak a jegyek. A csődeljáróként hamarjában létesített új szervező társaság, az Arenaria GmbH mindenáron meg akarta menteni az előadást – és ezzel a szezont. Több beszállító segítette ebben, s nagy szerepet – tekintélyes anyagi segítséget – vállalt magára a terület tulajdonosa, az Esterházy Magánalapítvány.

A nyári szezon kilenc hetében összesen 35 előadást tartottak, a helykihasználtság 99 százalék volt. Bár az idén elég sok eső esett, csak két előadást kellett lemondani. Az operabemutató előtt már júniusban kihasználták a remek játszóhelyet: A Pippi Langstrumpf című gyerekmusicalt vitték ismét színre, 15 500 gyermek – és kísérőik – nagy örömére. Augusztusban Angelika Kirchschlager dalestje is sokakat vonzott – vagyis a kőfejtő páratlan adottságait egyre jobban kihasználják.

Mérlegkészítés közben a szervezők már a következő szezonra gondolnak: ismét Robert Dornhelm rendez, ezúttal Puccini Tosca című operáját állítja színre.

Kismartonban pedig még távolról sincs vége a szezonnak: októberben tartják a második szalonzenekoncertet – erről később tájékoztatjuk olvasóinkat.