Királyregény

Hiszen egyáltalán nem a modor scotti, hanem csak a forma: hogy az író ismert történelmi eseményeket regényesít oly módon, amikor valóságos és kitalált szereplőket elegyítve valóságos és kitalált történeteket beszél el. A fő irány hű marad a történettudomány által kanonizált históriához, és a történeti alakok főbb cselekvései is megfelelnek ennek, de a regényességet „történelem alatti”, kitalált hősök biztosítják. (Illetve és pontosabban: a valóságos szereplők – jobbára vázlatos – története is megtelik élettel, méghozzá úgy, hogy érzéseikről, vágyaikról, álmaikról is képet kapunk, nem csak cselekedeteikről.)

Ősi János (ha ismerős e név, nem véletlen, költőként indult másfél évtizede, első kötetére többen felkapták a fejüket) Anonymus nyomán írta meg Szent László regényét – illetve és pontosabban az Árpád-ház viharos történetének egy bő fejezetét, Béla herceg menekülésétől László és Géza Salamonnal vívott csatájáig. A szerző híven (mármint a bélai gesztaíróhoz híven, aki, tudjuk, megrendelőjének érdekeit képviselve tekintette át a királyi ház históriáját) adja vissza a történeti eseményeket, cselvetéseket, üldözéseket, csatákat, királycsinálást és -buktatást, miközben gazdag költői képekben rajzolja fel a korabeli hétköznapok és ünnepek világát. Bemutatja az ősi hit és a kereszténység fel-fellobbanó ellentéteit, bebarangolja Magyarországot és fél Európát (hősei nyomában, persze), és kivirágzik a szerelem is a könyv lapjain. A regény végén László herceg álmot lát, de megfejtését a szerző az olvasóra bízza.

Vagy a következő kötetre.