Indul a Jávorház

Jávor Piroska festőművész most megjelent albumát, amelynek címe nincs (hacsak a borítón olvasható Jávor Piroska név nem az), különös apropója sem (se kiállítása nem nyílt mostanában a festőnek, se kerek évfordulója nem látszik életének), mindazonáltal nagyon jó, hogy van.
Az album is meg a festő is.

Két éve, hogy Kert című retrospektív kiállítása kapcsán kritikusok is, nézők is rácsodálkozhattak, milyen gazdag is ez az életmű. S hogy mennyire koherens, mennyire világos vonalvezetésű. A csodálkozás persze csak a befogadói renyheségből adódott, mert aki nagyon akarta, tudhatta mindezt addig is. Jávor Piroska időről időre megmutatta magát, s amikor nem, akkor is lehetett tudni róla, hogy dolgozik (Szentendrén, évtizedek óta), hogy készülnek az új művek, csak valahogy mindez olyan csöndben, olyan visszafogottan, olyan háttérbe vonultan történt, hogy a harsányabb gesztusokhoz szokott közönség időnként bizony megfeledkezett mindenről.

Hát most itt van ez a gazdag album, gondosan szerkesztett, és a kivitelezése is elsőrangú, ezzel, aki akarja, végigkövetheti Jávor Piroska művészi munkásságát, bejárhatja a letisztulás folyamatát anyagokon és technikákon át a gondolatokig, élvezheti a művész játékosságát, életszeretetét, visszafogott humorát. Kalandozhat a kreatívan feldolgozott geometriai ábrák között, elmerenghet a ház- és a kertmotívum többértelműségén, megmerítkezhet a színekben (tudjuk, a kék a kedvence, de szereti a vöröset meg a feketét is), elcsodálkozhat a megvalósítás gondosságán, a legapróbb részletek kidolgozottságán, mosolyoghat a néha talányos, néha melankolikus címadáson, de a vége csak az lesz, hogy megállapítja: Jávor Piroska jelentős festő, a hazai művészek legelső vonalából való.