Illúziók a katasztrófák korában
Süllyedő hajón ülünk, ahol a tisztek, hogy eltereljék az utasok figyelmét a közelgő katasztrófáról, lázasan átmázolják az árbocokat. Így jellemzi a mai nemzetközi viszonyokat Galló Béla. Szerinte az elmúlt húsz évben, a jaltai világrend után olyan világrendtelenség vagy inkább világrendetlenség alakult ki, amelyben az újkapitalizmus egyeduralkodóvá és egyben önveszélyessé vált. A piaci logikára épülő neoliberalizmus képtelen kezelni az emberiség létét fenyegető kihívásokat: az államkudarcokból következő terrorizmust, az erőforrásokért eszkalálódó versenyt, a környezeti katasztrófa fenyegetését, a globális migráció, a járványok, a maffiabűnözés veszélyeit.
A szerző szerint túlélésünk garanciája az lehet, ha a nemzetközi kapcsolatokban az újkapitalizmus strukturális erőszaktétele helyett az együttműködés, a regionális szolidaritás világa lesz általános, ha az emberiség globális kiegyenlítő struktúrákat hoz létre. Mindennek elméleti megalapozása a nemzetközi baloldal feladata lehet.
Galló tanulságos elemzését adja az elmúlt húsz esztendő magyar külpolitikai kudarcsorozatának is. Antall Józsefnek szembesülnie kellett azzal, hogy Magyarország nem lesz a térség központja, nem szerez középhatalmi státust. Horn Gyula kabinetje a stabilitást, a Nyugatnak tetsző kiszámíthatóságot piedesztálra emelve lemondott egy korszerű nemzeti politika megjelenítéséről. Az Orbán–Torgyán-tandem kihívóan nemzeti önérdekről beszélt, miközben megbicsaklott a magyar külpolitika német orientációja, problematikussá vált viszonyunk az Egyesült Államokkal és Oroszországgal is. Az elmúlt nyolc esztendő szocialista kormányai nem tudtak mit kezdeni a transzatlanti csatlakozás utáni dilemmával: kompország akkor ért a nyugati révbe, amikor a Nyugat véglegesnek látszó gyengülése megkezdődött. A szerző következtetése: olyan új magyar külpolitikai doktrínára van szükség, amely számol a reális európai trendekkel, illúziótlanul méri fel lehetőségeinket, és főként: nemzeti egyetértésen alapul. Talán nem véletlen, hogy a magyar fejezet ezekkel a szavakkal zárul: „Lehetséges persze, hogy ez a látszólag magától értetődő néhány kívánalom már maga is illúzió...” (Napvilág Kiadó, 2010.)
