Hogy mi van?

Bolgár György sorozata

Azt állítja Orbán Viktor
(Szöulban, a magyar–dél-koreai gazdasági fórumon, autóipari befektetőket biztatva), hogy Magyarország az európai járműipar zászlóshajója.

Ezzel szemben a tény az,
hogy nem zászlóshajó, hanem legföljebb a flotta egyik közepes méretű hajója. A zászlóshajó természetesen Németország, amely tavaly 5 és fél millió autót, valamint 280 ezer szállítójárművet gyártott. A második – meglepő módon – Spanyolország, 1 millió 720 ezer autóval és hatalmas teherautó-gyártással, 443 ezer darabbal. A harmadik és a negyedik legnagyobb termelő Franciaország és Nagy-Britannia, az ötödik európai pedig (igaz, az unión kívül) Törökország. De ha valaki – mondjuk a magyar miniszterelnök – azt hinné, hogy akkor legalább Közép- és Kelet-Európában mi vagyunk a legnagyobbak, akkor is téved. Súlyosan. Csehországban 1 millió 130 ezer autót, valamint 4 és fél ezer nagy szállítójárművet készítettek, utána Szlovákia következik 975 ezer gépkocsival, majd a lengyelek 475 ezer autóval és rengeteg, 108 ezer busszal és teherautóval, aztán a románok 410 ezer kocsival, és csak utánuk Magyarország 220 ezer személyautóval, illetve 2400 szállítójárművel. Ha ilyen zászlóshajót kellene követniük a többieknek, akkor szuper távcsőre lenne szükségük, hogy észrevegyenek bennünket.

Azt állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium
(közleményében), hogy a Fitch hitelminősítő jelentése (amely változatlanul bóvli kategóriában tartja az országot) kedvezőnek ítéli a magyar gazdaság növekedési kilátásait, és kockázatként csak az orosz–ukrán válságnak a magyar exportra vonatkozó negatív hatását emeli ki.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a Fitch honlapján lévő jelentés nem egy, hanem több olyan tényezőt is említ, amelyek kockázatot jelenthetnek a magyar gazdaságra. Először is a költségvetés félretervezését, aztán a gazdaságpolitikai hibákat és csak végül a globális pénzügyi veszélyeket, illetve az esetleges geopolitikai konfliktust. Persze ha a Fitch elolvasta volna a nemzetgazdasági tárca közleményét a saját jelentéséről, akkor bizonyára felminősít minket, és nem tart továbbra is a befektetésre nem ajánlott bóvliban. Még mindig nyakig.

Azt állítja L. Simon László,
a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára (az ATV Szabad szemmel című műsorában), hogy a média ahelyett, hogy a kormány programjával vagy a budai vár felújításával foglalkozna, Lázár János órájával hergeli a közönséget. „Nem a politikusok emelgetik fel a karjukat és mutogatják az órájukat, hogy tessék lefotózni, milyen órát örököltem a dédpapától, hanem lefotózzák, és utána nem átallják azt írni, hogy X. Y. Rolex órát villantott.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy a média feladatainak kijelölésével az államtitkár parádés időutazáson vett részt (amiért nem ő fizet, hanem őt fizetik), és visszarepült a pártállami múltba. Akkoriban ugyanis a médiának valóban az volt a feladata, hogy beszámoljon a párt, a kormány vagy a politikusok mondanivalójáról, az új, bár gyorsan visszarendeződni látszó rendszerben viszont az is a dolga lenne, hogy megtudja, amit azok nem akarnak elmondani vagy megmutatni. Egyébként Lázár János nem a dédpapájától örökölte a Rolexet, hanem aukción vette a saját születésnapjára. Mint ahogy nem örökölte az utólag magánpénzből fedezett kormányzati luxusutakat és a lelőtt fácánokat sem. Tudjuk persze, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér, de akkor most átalljunk vagy ne átalljunk?

Azt állítja G. Fodor Gábor,
a Századvég Intézet stratégiai igazgatója (a Napi Gazdaságban), hogy az Egyesült Államok azért próbál nyomást gyakorolni az oroszokkal együttműködő, rebellis Magyarországra a kitiltásokkal, mert egy három lépésből álló mestertervvel akarja megtörni a Gazprom gázmonopóliumát a térségben, megágyazva ezzel a későbbi, Európába irányuló amerikai gázexportnak. Szerinte orosz verseny hiányában Amerika szabná meg az európaiaknak, hogy mekkora legyen a gázár.

Ezzel szemben a tény az,
hogy az oroszokat semmilyen amerikai „mesterterv” nem tudja kiiktatni a térségből, a kitiltási ügy pedig csak egy kínos és kellemetlen apró figyelmeztetés, és ennél sokkal súlyosabb volt, amikor évekkel ezelőtt Hillary Clinton külügyminiszter vagy alig néhány hete Obama elnök bírálta a magyar kormányt a demokratikus szabályok, intézmények szétverése miatt. De ha már „mesterterv” (amelyből csak annyi igaz, hogy az amerikaiakat idegesíti az oroszok egyre agresszívabb nyomulása): tessék mondani, az nem gáz, ha az orosz mesterterv megvalósításával továbbra is az oroszok mondják meg, mennyi a gáz ára? Putyin gázát és Ukrajnába küldött tankjait jobban szeretik a Századvégnél, mint a Magyarországot védő amerikai szavakat és fegyvereket?