"'Hogy egy húszéves kolléga mondja meg, hogyan fésüljem a hajam - ez engem nem érdekel"

Ön az utóbbi napokban főleg a Városházán tartózkodott. Szavazásokon vett részt?

Az év vége felé mindenki gyorsan értekezleteket tart. A Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság is szeretné karácsonyig befejezni a munkát. Emellett megvolt a Budapesti Városvédő Egyesület közgyűlése és a Hungaria Nostra választmányi ülése is. Mindennel foglalkoznom kell most, amiben részt veszek. Az év végi cikkeimet is most adom le.

A Magyar Televízió a napokban kezdi vetíteni életmű-sorozatát, abból az alkalomból, hogy negyven éve dolgozik az intézménynél. Meddig tart ez a sorozat?

Most szombat-vasárnap több filmemet is vetítik, és minden remény megvan arra, hogy jövő év elején folytatódni fog a válogatás. Múlt héten volt látható A különc című tévéfilm, melyet Vámos László rendezett Illyés Gyula drámájából és én voltam az operatőre. Utána jött a Várkonyi Gábor rendezte A vereség című tévéfilm, amely nagy kedvenceim egyike. Most vasárnap lesz újra látható a Mednyánszky című tévéfilm, amely a nagy festőművésznek állít emléket Szőnyi G. Sándor rendezésében. Ez a film egyébként a napokban DVD-n is megjelenik. Mostanában fogok egyeztetni a kollégákkal a sorozat következő darabjairól. Szeretném, ha a Tigrisugrás is adásba kerülne, és bízom benne, hogy újra leadják a Bánk Bánt, Az elnök asszonyt, a Glóriát, A denevért...

Hiányoznak a mostani repertoárból az ilyen televíziós játékok, tévéfilmek. Egyáltalán, készülnek mostanában ilyen jellegű művek?

Ez a műfaj jelenleg nincs jelen sem a közszolgálati sem a kereskedelmi médiumokban. De a dobozban lévő művek legalább bármikor megismételhetők.

Annak idején azért hagyta abba a klasszikus értelemben vett operatőri, filmoperatőri pályát, mert látta, hogy a műfaj a televízióban folytathatatlanná vált?

Amikor A vereséget forgattuk, már beindult az Unokáink sem fogják látni című sorozatom, ami egy egészen más műfaj, és amelynek a kezdettől, 1980 fogva nagy sikere és nézettsége volt és van. Egy darabig, amíg még készültek dramatikus művek „kettős életet éltem”.

Elsősorban minek tulajdonítja a siker okát?

Kiderült, hogy a nézők szeretik, ha építészeti örökségünkről szó esik. Egyre többen kezdték becsülni utcájukat, házukat, lépcsőházukat. Az is kiderült, mennyire bosszantja őket, ha más nem becsüli meg ezeket az értékeket. A sorozat beindult, vele párhuzamosan azonban a televíziós játékfilm-készítés sajnos abbamaradt.

Pedig Ön operatőrnek készült már bölcsészkaron is, ahol művészettörténet szakon diplomázott. Utána, a főiskolán kinek az osztályába járt?

Herskó János volt az osztályfőnököm, aki pontosan emlékezett rám még a bölcsészkarról, ahová filmes vitákra hívtuk. Sőt még arra is emlékezett, hogy a vitákban milyen érvek hangzottak el.

A művészettörténészi pályáról miért mondott le?

Épp a hatvanas években újult meg a világ filmművészete, amikor a bölcsészkarra jártam. Nem lehetett a filmekről nem beszélni, nem lehetett nem ott lenni a filmes vitákon. Amatőr filmes társaságot alapítottunk Perényi Endrével és B. Révész Lászlóval, amelyhez sokan csatlakoztak. Úgy éreztük akkor, hogy ezen a nyomvonalon kell továbbhaladnunk. Zádor Anna professzor asszonynál egyre alacsonyabbak lettek az osztályzataim. Rájött arra, hogy nem lesz belőlem igazi művészettörténész.

Gondolt-e a színészi pályára? Hiszen a családi örökség erre késztethette volna. Ráadásul olyan orgánuma van, amely alapján akár tanácsolhatták is ezt Önnek.

Még nyolcadikos általános iskolás koromban második helyezett lettem egy szavalóversenyen, s úgy tűnt, nagyon megy ez nekem… De aztán jött egy szerepverseny, amelyre, édesapám dramatizált számunkra egy Karinthy-novellát. A darabban kétszer kaptam ugyanazt a végszót. Eltévesztettem és emiatt kimaradt a fél darab. Az előadást mélységesen lepontozták, én viszont megkaptam a legjobb színésznek járó díjat. Attól fogva éreztem át igazán, hogy egy színésznek mennyit kell tanulnia egész életében. Tudnia kell a szöveget minden áldott nap. Később, operatőrként is nagyra becsültem, ha egy színész hibátlan szövegtudással érkezett a forgatásra. Mindenesetre korán világossá vált számomra, hogy ez a pálya nem nekem való.

A negyven év, amit a Magyar Televízióban eltöltött, hűségnyilatkozatnak tekinthető? Hívták esetleg más médiumokhoz is?

Nagyon furcsa volt számomra az a fajta kereskedelmi televíziózás, ami nálunk beindult. Vágó Istvánnal és Horvát Jánossal is beszélgettem arról annak idején, hogy hol és hogyan folytassuk a pályánkat tovább. Amikor a kereskedelmi tévéknél azt láttam, hogy egy húszéves kolléga mondja meg, hogyan kell öltözni, hogyan kell egy műsorvezetőnek fésülnie a haját, amikor nyilvánvaló lett, hogy úgy kell műsorokat készíteni, hogy az alkotónak az egészbe szinte semmi beleszólása nincs, akkor azt mondtam, ez engem nem érdekel. Számomra a Magyar Televízió maradt a természetes közegem. Az a hely ahol olyannak fogadnak el, amilyen vagyok és olyan munkákat várnak tőlem, amilyeneket szívesen készítek.

Ha most felkérnék egy televíziós játékfilm operatőrének, vállalná a feladatot?

Boldogan. Azonban ha lenne is ilyen, akárcsak néhány is egy évben, akkor a rendezők nem engem, hanem valamelyik évfolyamtársukat, kortársukat választanák operatőrnek. Azok a rendezők, akikkel én dolgoztam, sajnos már rég nyugdíjba mentek.