Hitler után az első
Olyan, mintha folytatásos történetet írnék. Legutóbb egy francia repülőről és íróról (Antoine de Saint-Exupéryről), akit egy német pilóta – utóbb őszinte sajnálatára – lelőtt. Most pedig arról a politikusról, aki a sikeres vadászrepülőt kitüntette a vaskereszt lovagkeresztjével. Göringnek hívták.
De nevezték Vasembernek és parfümözött Nérónak, birodalmi marsallnak, rohamosztag-vezetőnek, nárcisztikus komédiásnak. Ő volt sokáig Hitler után az első. Miniszter, gazdasági diktátor, a légierő főparancsnoka, vadászmester, magánbunker-tulajdonos és „rekviráló műgyűjtő”. „A feketepiac királya” – mondta róla Himler. Aztán háborús bűnös, elítélt és öngyilkos.
Gyerekkora zavaros. Apja Haitin német főkonzul. Anyja a fiú keresztapjának, Hermann Epensteinnek a szeretője másfél évtizedig. A fiú a pompakedvelést ettől az evangelizált dúsgazdag zsidótól és életművésztől leste el, aki középkori várakat vásárolt, bennük lakott.
Az első világháborúban Göring vadászrepülő-karriert csinált. Az összeomlás után Skandináviában hivatásos pilóta. Onnan nősül. Amikor a munkanélküli exkatona találkozik Hitlerrel, mellé szegődik. „Nekem nincs lelkiismeretem – hetykélkedik később –, az én lelkiismeretemet Adolf Hitlernek hívják.”
Olyan is volt az! Göring részt vett a sörpuccsban, pártolta a hosszú kések éjszakáját, a Reichstag égésekor ő volt a házelnök, lakásáról föld alatti folyosó vezetett át az épületbe, ő hozta létre az első koncentrációs táborokat, a Luftwaffét, amelynek vezértábornagya lett. Gazdasági potentát volt, a Hermann Göring Művek tulajdonosa, a Hermann Göring elit hadosztály névadója, a zsidókérdés koordinálója („kristályéjszaka”), Rotterdam lerombolója, az angliai csata parancsnoklója (Coventry lebombázója), az Endlösung aláírója, a sztálingrádi légihíd sikerének sikertelen garantálója.
Temetése nem volt. Georg Munger álnéven nyilvántartott hamvait amerikai katonák szórták egy patakba. Nem tudták, ki volt a halott.
(Guido Knop: Göring. Egy karrier története. Fordította Farkas Tünde. M-érték Kiadó.)
