Hermia díja
A Pécsi Országos Színházi Találkozón a Szentivánéji álom alapján készült, Mohácsi János és Mohácsi István jegyezte produkcióban Hermia alakítójaként ő kapta a legjobb női mellékszereplő díját. A színésznő úgy látja: tündérmesének is lehet mélyebb üzenete, ahogy a való életben is eshetnek álomszerű pillanatok. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
- A szombathelyi Shakespeare-produkcióban a „mellékszerepek” is hangsúlyos feladatot jelentenek. Hermia hisztijeihez, szerelmes bolondériájához utána kellett olvasnia?
– Mind „saját gyűjtés”. Szeretem kiadni magam a színpadon.
- Hatodik próbálkozásra jutott be a főiskolára, majd később, a vígszínházi létet feladva, önszántából indult a „végekre”, a Jordán Tamás vezette szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz, amely a kissé leharcolt helyőrségi klubban működött. Szakaszolná a történetet?
– Ami a hat próbálkozást illeti: még kisiskolásként, mesemondó verseny győzteseként hívtam el édesanyámat egy újabb rendezvényre, ahol viszont meg sem bírtam szólalni az izgalomtól. Utóbb muszáj volt bebizonyítani: le tudom győzni a félelmeimet, van helyem a színpadon. Büszke vagyok arra, hogy nem adtam fel.
- Közbevetőleg: esetleg teátrumi famíliából indult?
– Édesapám kőművesmester, édesanyám varrónő. Nem várták el, hogy bizonyítsam nekik a színi alkalmasságomat, ám szeretve támogatták a szándékomat. Nem volt könnyű menet, mert egy időben például az alkatommal, nem éppen sudár termetemmel is gondom akadt: még a főiskola kezdetén is kisfiús szerelésben, kertésznadrágban járkáltam. Méhes László intett sokat: adjak végre hangsúlyt a nőiességemnek. Mára ez is oké, ahogy az is rendben van, hogy négy éve a Vígszínházból Szombathelyre szerződtem: kisebb társulat, több lehetőség, újabb és újabb helyzetek a tanulásra.
- Még főiskola előtt, stúdiósként volt alapító tagja a Bárka Színháznak. Amikor az akkori direktornak elburjánzott az egója, a kezdeti felbuzdulást kínos kudarc követte. Abból is tanult?
– Ott értettem meg: a szakma alapja az alázat, egymás tisztelete. Nagynevű, komoly rangot szerzett színészek esetében is ezt tapasztaltam. Ám ha valakinek nem megy, akkor bizony könnyen bedől a bolt.
- Mára félelemmentes színésszé lett?
– A POSZT idején például már akkor görcsbe rándult a gyomrom, amikor Szombathelyen felültünk a Pécsre tartó buszra. Az első előadás még stresszes is volt kicsit, de a másodikra, amelyet a zsűri is nézett, már azt éreztem: gyerünk, mutassuk csak meg nekik! Ez is benne van a hivatásban: a félszek spannolnak is, miközben kioltják magukat.
(Az interjút teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra hetilap legfrissebb számában.)
