Hely: Megint egy
Megint lett egy hely Pesten. Vagy mondjuk úgy: levődik éppen. És ráadásul épp az Andrássy úton, amely külcsínre egyre impozánsabbá válik, csak éppen mi, pestiek szorulunk ki belőle lassan.
Azért is öröm, hogy ez a hely nekünk épült. Vagy mondjuk úgy: nekünk is. Az egykori Párisi Nagyáruházról beszélek, pontosabban a Lotz-terméről, amelyet most eredeti pompájában helyreállítva afféle kávéházként vett birtokába a pesti nép, ahol zenét hallgathat (zongora!), cseveghet, olvasgathat (merthogy voltaképpen egy megakönyváruház belsejében vagyunk, az lett az egykori Divatcsarnokból – a tervek, ha jól tudom, merészebbek voltak). Vagy csak nézi a pompásan helyreállított egykori bálterem csodás Lotz Károly-freskóit: az önmagában is komoly program, épp olyan, mintha múzeumban (vagy az Operában, a Parlamentben, a Tudományos Akadémián volnánk, és még hosszan sorolhatnánk – az ország legtermékenyebb freskófestőjével állunk szemben).
Már csak arra a találós kérdésre kell választ adnunk, hogy miként lehetnek Lotz-freskók az eredetileg 1911-ben megnyílt áruház falán, amikor a művész 1904-ben halt meg. (Túl jól fest holtan – mondaná Tandori úr.) Hát úgy, hogy állott ezen a helyen 1885-től egy másik ház, a Terézvárosi Kaszinó, annak a báltermét díszítette eredetileg Lotz mester, azt dolgozták bele aztán az áruházba, és abban a hajdani bálteremben ülhetünk most mi, boldog-boldogtalan utódok.
És ha akarjuk, a régi, szép időkbe álmodhatjuk magunkat.
