Hegyi Barbara karácsonyai

A karácsony arra is apropó, hogy az ember ezt-azt újragondoljon.

Például: ki is volt az ő édesapja?

Hegyi Barbara karácsonyait régi budai ház tartja stílben. Gyerekkorától otthona, színtere az ünnepnek. Óvodáskorában édesanyjával, a filmes építész Martin Évával és az egy szem megmaradt nagymamával gyújtották a gyertyát. Aztán a nagybácsi meg az unokatesók érkeztek. Így került férfi is a fa mellé. Barbara aztán átugrott Magdushoz, a dadushoz is, aki édesanyját segítette ki a hétköznapokon, mert ő állandóan dolgozott. Muszáj volt.

Amit Barbara a fa alatt talált – azzal hiba nem volt. Az is szépen lett elmesélve, hogy papa merre van, hová távozott el kevéssel lánya születése után. A földön már annyi csuda dolgot művelt. Hegyi Barnabás volt operatőre az első magyar színes filmnek, a Lúdas Matyinak, és többtucatnyi mozilegendának; csak néhány közülük: Körhinta, Dalolva szép az élet, Tanár úr, kérem, Valahol Európában.

Hegyi Barbara azt mondja: ahogy múlik az idő, érik az ember – „nővel más nem történik” –, kezdi megsejteni édesapja karakterét. Annyi kellett hozzá: odamérte habitusának jegyeit ismert felmenőiéhez, ami maradt – azt kaphatta a papától.

Persze árnyalják a képet a család és az idősebb kollégák történetei is.

Ha édesapjáról esik szó, a Körhinta főhősnője, Törőcsik Mari is mindjárt eszébe jut. Együtt öltöznek a Vígszínházban, sztoriznak is, előjön a sztenderd, amikor a négyéves Barbarát Törőcsik Mari vitte le vidéki forgatásra az édesanyjához. Magdi dadus – szégyen ne essen a művésznő előtt – meseszép angórapulóvert adott a gyermekre, aki érkezés után mindjárt a postára vitette magát Törőcsikkel. Neki mondta tollba a dadusnak szánt üzenetet: a kocsiban kicsit felfordult a gyomra, és a pulóver bánta. Jobb az ilyesmit gyorsan tisztába tenni. Nem kell sokat pszichologizálni, adja magát, ki vitte volna Barbarát vidékre, ha vihette volna. Ráadásul ez csak egy a Törőcsik-féle apás sztorikból, még ha pont olyan is, amelyben nincs ott direktben a papa.

Nem csoda, hogy amikor Hegyi Barbara moderált minap egy könyvbemutatót, a mű centrumában Törőcsik Marival, hát kicsit belezokogott a beszédbe.

Törőcsik és az édesapja: számára valamiképpen egy firma...

A könyvbemutatón amúgy nem a pulóveres történetet idézte fel, hanem azt az epizódot, amikor őt magát kérte egy neves fotós, hogy körhinta társaságában álljon modellt egy magazin számára. Csak arra volt hajlandó – ízlése ellen lett volna Törőcsik régi szerepét idézni –, hogy körhintaszerelő figurájában pózoljon, talpig olajos gúnyában. A fotózáson aztán mesélte a hintás, hogy díszletként választott karusszelje hajdani filmlegendában is „játszott már”.

Áldott pillanat volt, mondhatni, katartikus. Némi képzettársítással oda lehet jutni belőle: nem csak karácsonykor van karácsony.

Másfelől Barbara kislány korában még nem látta át ennyire az életet átszövő különös áttételeket. Hétköznapokon olyan szimpla problémákon törte a fejét: miként eshet, hogy az ember lánya félárvaként csupán „félállású” óvodás. Mert amíg a többiek rendesen reggeliztek az apró asztaloknál, ő az uzsonnás táskájában hozott szendvicseit majszolta magában egy tornapadon. Ebédidőben meg már indulhatott is haza, miközben az unokatesói maradhattak.

Hogy van ez?

Úgy volt különben, hogy Barbara szimpla helyhiány miatt lett némileg hendikepes. De azért eldöntötte: többet nem akar kilógni a sorból. Bár már az sem volt mindennapi elképzelés, hogy légtornász lesz. A kupolaközeli hivatás leírása az Ablak-Zsiráfban is benne volt, amelyet a Jézuska készített a fa alá akkor, amikor az minden kisiskolásnak kijárt.

Ám éppen artisztikus édesanyja intette: felejtse a szaltókat, mert alkatával legfeljebb unterman lehetne. Viszont annyi színész között csak adta magát idővel egy hasonlóan rizikós szakma. Anyukája egy estén már az ágyban értesült: lánya színpadra készül. Barbara állítja: ha állva tudja meg, ájultan terül hanyatt.

Jó, édesanyja a szakmában élt, tudta, mitől félti a lányát. Ám amikor Barbarának szakácskönyve jelent meg – másnak is tanulságul szolgáló privát epizódokkal fűszerezve –, édesanyja azt kérdezte: „Ki fogja ezt elolvasni?”

Hiába, van, hogy kételyt szül a szeretet, de csak a jó szándék van mögötte. Azért kíváncsi lenne, mit szólna a dologhoz édesapja, aki például édesanyjához hasonlóan becsülte ugyan a színészeket, de gyakran titulálta őket puszta felületnek, amelyet jól lehet világítani.

Szarkazmusa alighanem leánya gasztronómiadolgozata kapcsán is előbukkanna. Pedig adta magát, hogy Barbara sütő-főző asszonyok között cseperedve legalább mellékhivatásként rivaldába helyezze a konyhai dolgokat is.

Különben talán ezzel is kilóg némileg a sorból. Civil szemmel nézve könnyű azt mondani: artisztikus karakterekkel ez gyakrabban megesik. Hát, lehet.

Vegyük csak azt az epizódot, amikor a József Attila Színház ifjú színésznőjeként Az ifjúság édes madara próbáin mindjárt párra is talált. Gyermekük születése után szentül hitte, hogy Rozi lányuk a családi karácsonyokat is rendes kotta szerint abszolválja majd. Nem lesz hiátus a „szeretet körében”. De aztán bizonyos terven kívüli ütemváltás folytán lánya számára megkettőződött az ünnep: lettek apás és anyás szakaszai. Igaz, ez sem tegnapi történet.

Ország-világ tudja, Hegyi Barbara és Sztevanovity Zorán – ki-ki a maga privát világának borúsabb etapjai után – már évek óta egy pár. Hegyi Barbara Rozi mellett Zorán gyermekének, Sandrának is anyja helyett anyja lett, akinek sajátját éppen úgy idő előtt szólították másfelé, ahogyan Barbara édesapját.

A karácsony idén is a budai házban lesz. A menüben halászlé, majd süllő a capris burgonyasalátával. És persze az ünnepi csokik – receptjeikről a könyvében is utána lehet nézni.

Zorán konyhai dolgokba nem szól bele, úgy jó, van más, amiben professzor. Arról viszont közös a döntés: Barbara ugyan szenteste másnapján is játszik, de azután az egész rokonságot megvendégelik. Jön mindenki, aki még jöhet, fontos az együttlét, múlik az idő.

Azért persze a karácsony nem csak arra jó, hogy az ember múltat idézzen, átgondolja a dolgokat, a jelenen morfondírozzon. Arra is, hogy bizonyos dolgokra pont ne gondoljon. Mert közben – ráadásul a legjobb társaságban nem gondolva rájuk – valamiképpen erőt gyűjt ahhoz, hogy aztán tovább törje rajtuk a fejét. És tegye majd tovább a dolgát.

Az sem titok: egyre karcosabb hétköznapokat fog keretbe az ünnep.

Gondoljunk csak a színházi világ történéseire! Mi történik a Vígben is, mi lehet holnap a teátrummal? Hegyi Barbara számára a színház mindent felülír. Ám most a Danton-beli szerepét és a Mephistóban játszott – nemzetis kollégától átvett – feladatát tartja legfontosabbnak. Úgy véli, ezen nincs mit magyarázni.

Azon sem, miért lett a kóbor kutyáknak hivatalos szószólója, vagy miért nem marad akkor sem csöndben, ha olyanokat ér méltánytalanság, akiket az ünnep is az utcán talál.

Sosem vágyott kilógni a sorból, de megjegyzi: amikor az számít deviánsnak, aki nem hallgat, ha józan ésszel szólni kell – akkor itt dafke nem fog besorolni. Hacsak nem lesz más, aki jobban artikulálná a szükséges mondandókat. Megeshet különben, mit lehet tudni, történhet csoda.

Például ha egyszer csak eljönnek közénk az angyalok.