Harry Pottertől a cigánytelepig: Péczely Dóra a kamaszkönyvek szerepéről

– Amikor arról kérdezték, hogy a Magvető főszerkesztői posztját ­miért cserélte el a Helikon vezetői székére, azt válaszolta, nem tartja magát biztonsági játékosnak. Néhány éve aztán beleugrott a teljes ismeretlenbe: az ifjúsági könyveket kiadó Tilos az Á-hoz szegődött. Esterházy szerkesztője főként elsőkönyvesek mentora lett.

– A kihívás vonzott. Azt szeretem, ha látszódom abban, amit csinálok. És én a Tilos az Á-könyvek eddigi sikereiben, kudarcaiban száz százalékban benne voltam. A borító, a szövegek gondozása, a szerző imázsának felépítése mind-mind érdekel. Nagyon zavar, ha ezekben a folyamatokban nem vehetek részt. Ahogy nőttek a gyerekeim, azt vettem észre, hogy szinte nem tudok olyan könyvet a kezükbe adni, ami igazán tetszik nekik. Én a mai napig szeretem a népmeséket, őket viszont sosem érdekelte ez a műfaj, ezért kutatni kezdtem, és feltárult egy előttem addig rejtett, főként külföldi szerzőkkel fémjelzett világ. És jött a Harry Potter, ami megváltoztatott bennem is sok mindent. Ezért nem voltam teljesen tanácstalan, amikor 2013-ban megkeresett a Pagony, hogy építsünk kamaszoknak szóló brandet.

– Egy korábbi felmérés szerint ritkán kerül a fiatalok kezébe könyv, mindössze hét százalékuk olvas naponta és 16 százalékuk heti rendszerességgel. A fiatalok több mint egynegyede soha nem nyit ki egy kötetet.

– Tény, hogy 12 éves kor után a kamasz olvasók egy részét elveszítjük. Korábban azt hittem, hogy nincs olyan, amit szívesen a kezükbe vennének, ezért nem olvasnak. De a kínálati oldal megváltozott.

– Programok indultak, a kormány nem túl sokat, 120 millió forintot adott olvasásnépszerűsítésre. Önök három évvel ezelőtt kezdtek fiataloknak szóló könyvet kiadni, azóta változott a helyzet?

– Történt egy kis elmozdulás, de távolról sem tartunk ott, ahol kellene. Nagy baj, hogy az iskolai könyvtárak nem tudnak ifjúsági könyveket vásárolni. Annyira kevés a pénzük, hogy gyakran csak az elengedhetetlen szakkönyvekre, szótárra futja. Mivel a szülőknek is korlátozottak az anyagi lehetőségeik, így a gyerekek, ha akarnának sem tudnának hozzájutni a könyvekhez. A tanároknak is hatalmas szerepük lenne abban, hogy a fiatalok többet olvassanak. Még nem sikerült áttörnünk a gátat: sokan nem hiszik, hogy az ifjúsági könyvekkel irodalmat is lehet tanítani. A pedagógusok használhatnák osztályfőnöki órán a problémacentrikus könyveket is, de csak kevesen teszik.

– Talán túlságosan leterheltek.

– Ez nem is kérdés. Gyakran el sem jutnak hozzájuk az új könyvekről szóló információk, és segítséget sem kapnak a változtatáshoz, újragondoláshoz. Némelyikük viszont akkor is foglalkozik a kortárs könyvekkel, ha négy gyereke van és egy eldugott faluban él. Amúgy távol álljon tőlem, hogy bíráljam őket, mert számos ellenpéldát is fel tudnék sorolni, és tisztában vagyok vele, hogy egy folyamat elején vagyunk, ahol még mi, szakemberek sem alakítottunk ki egy, az oktatásban használható álláspontot. Mondjuk az egy jó kérdés, hogy ez a mi dolgunk-e.

– Ugyanakkor a fiatalok szövegértésével is gondok vannak: az utolsó helyet foglaltuk el az európai mezőnyben.

– Akik rendszeresen olvasnak, azoknak jó a szövegértésük. Nemegyszer előfordul, hogy a gyerekek egy író-olvasó találkozón rendre felsorolták az adott mű logikai hibáit, amelyeket sem a szerző, de még a szerkesztője sem vett észre. Nagyobb probléma, hogy sokan nem tudják megfogalmazni közülük, miért tetszik vagy nem tetszik neki az adott könyv.

– A problémákat felvető, az érzékenyítő könyvekre, a társadalmi lecsúszással, szenvedélybetegségekkel vagy a szegregációval foglalkozó történetekre fogékonyak a fiatalok?

– Azt tapasztaltuk, hogy például Bódis Kriszta Carlo Párizsban című könyve, amely egy cigánytelepen játszódik, csak akkor kezd érdekessé válni a fiatal olvasók számára, ha már interakcióba kerültek vele. Csak úgy nem keresnek maguktól ilyen könyveket. Nagy Anikó Johanna Egy szót se szólj! című könyve egy testképzavaros főszereplőt és a molesztálást állítja a középpontba. Az a baj, hogy egyes visszajelzések szerint a könyvtárosok és a tanárok nem merik ajánlani ezeket a történeteket, attól tartanak, hogy a szülők kérdőre vonják őket: miért biztatja a gyerekemet ilyen zűrös könyv olvasására– Emellett a szülők is kétszer meggondolják, hogy egy biztos sikert arató, menő kamasztörténetet vagy egy társadalmi problémákat felvonultató könyvet vesznek-e a gyereküknek ajándékba. Az is igaz, hogy külföldön a problémacentrikus könyveket mintha már mind megírták volna, és mára a problémák inkább beleszövődnek egy pompásan felépített, remek nyelven megírt, kamaszoknak szóló regénybe. Erre halad a magyar ifjúsági irodalom is.

– Ma jó, ha ezer-kétezer példányban fogy el egy könyv, míg a rendszerváltozás előtt több tízezerben.

– De ez nem csak azért van, mert csökkent az olvasó emberek száma. Az irodalomtudósok azt mondják, arányaiban ugyanannyit olvastak az emberek, csak nem feltétlen szépirodalmat és nem feltétlen offline. Jó lenne, ha a társadalom elismerné: az olvasás önmagában érték. Függetlenül attól, hogy milyen könyvet vesznek a kezükbe az emberek.

– Két kötetük is bekerült a Margó Irodalmi Díjra jelölt legjobb tíz könyv közé: Molnár T. Eszter Stand up! és Mészáros Dorka Én vagy senki című könyve.

– Szakmai sikereink egyik mérföldköve ez az eredmény. De szükség volt ehhez arra a szemléletre a Margó felől, hogy ezek a könyvek egy kategóriában indulhattak a felnőtt szerzők könyveivel. Még az a tucatnyi könyv hiányzik a Tilos az Á-könyvek közül, ami anyagilag és ismertségét tekintve is bebizonyítja, hogy érdemes kamaszoknak könyvet kiadni, noha már léteznek ilyenek. Az Időfutár-sorozat a rádióban hangjátékként százezres hallgatottságot ért el. Könyv­­ formában kezdetben nem robbant be, de aztán beindult, és hatalmas rajongótábora lett, ahogy Kemény Zsófi Én még sosem című könyve is sikeres. Szeretném, ha lennének még olyan könyvek, mint Nényei Pál Az irodalom visszavág című könyve, amely humorosan, a kamaszok nyelvén meséli el az irodalom történetét. Érdekes, hogy egy francia felmérés szerint az ifjúsági könyvek olvasóinak hetven százaléka felnőtt. Ezt idehaza is tapasztaltam: egy hivatalos prezentá­­ción a könyveinkről beszéltem, amikor a felnőtt hallgatóságból valaki feltette a kezét, és arra kért, hogy többet ne áruljak el a történetből, mert ő éppen azt olvassa. Az ifjúsági könyvekben a nyelv nem lehet elavult, a történet unalmas, a problémák harmadrangúak, és ezt a felnőttek is értékelik.

Péczely Dóra

szerkesztő, kritikus 1968-ban született Gyöngyösön. Szerkesztői pályáját a Théleme című folyóiratnál kezdte, majd a Pala­tinus Kiadóhoz került. Később szabadúszó szerkesztőként, kritikusként és kulturális újságíróként dolgozott, majd a Prae.hu összművészeti portál irodalmi rovatát vezette.

Főszerkesztője volt a Magvetőnek, a Helikonnak és három éve az ifjúsági könyveket kiadó Tilos az Á-könyvek vezetője.

2004-ben jelent meg Összenézett írások címmel kötete, amelyben moderntánc-, film- és irodalmi kritikáit gyűjtötte össze.