Gyúródeszka mű-Bródyval
Hát bekövetkezett. A magyar rock elérte azt a tisztes kort, amikor számvetést szokás készíteni. Megtette. Két fanatikus gyűjtő és sok-sok rajongó, névtelen adakozó relikviáiból megnyílt a magyar rock történetének állandó kiállítása az angyalföldi RaM Colosseumban.
A folyamatosan gyarapodó anyag kései főhajtás a Kádár-korszak ifjúságának harca és határokat feszegető leleményessége előtt. Mert emlékezzünk: a hatvanas és a hetvenes évek napjai – a munkában és a tanulásban való hősi helytállás mellett – jellemzően azzal teltek egy átlagos magyar tinédzser számára, hogy elszánt hajnövesztési kísérletek közepette gitárt vagy erősítőt készített.
Bármilyen tárgyat – legyen az gyúródeszka, kiszolgált családi ágy vagy bármi – csakis abból a szempontból volt képes vizsgálni: vajon alkalmas-e arra, hogy gitárként folytassa földi pályafutását. Két, felemásul sikeredett próbálkozás között pedig zenekart alapított.
Az otthon készült gitárok kora volt ez, mert a boltiakat, a csehszlovák és a szovjet hangszeripar remekeit háromezer forint körüli árakon, jó kéthavi fizetésért mérték a Főbuha boltjai. Egyetlen hazai vetélytársuk volt a baráti országok csillogó portékáinak: a Szegedi Hangszergyár – zenészkörökben csak ládagyárként forgott a cég neve – akusztikus gitárjai.
Van itt minden a kezdetektől napjainkig. Köztük a méltán elfeledett Béka zenekar vagy Sankó László gitárjától Szörényi Levente első, 1968-ig használt Höfnerén át a zenész Prima Primissima-díjáig. Látható a Szabad Európa Rádió müncheni stúdiójának néhány berendezési tárgya – tudják, délutánonként Cseke László onnan zúdította ránk a béketábort fellazító rockot –, sok Mambó, Terta, Tesla meg Unitra magnó, és egy ősi magyar darab, amely a gyári keresztségben a Vörös Csillag nevet kapta.
A falakon festmények, koncertjegyek, plakátok, a Sy-conor együttes rojtosra vert cintányérja, Bródy Jánosra hajazó kirakati próbababa és rengeteg amatőr fotó. Jót lehet merengeni rajtuk, akár saját portrénkat keresve.
Berkó Pál
