Gyerekhorror a dekorosztályon
A Halloween (ejtsd: halogén), ez az idegenhonos, invazív pogány hagyomány kezd pont olyan mély gyökereket verni Mária szépséges országában, mint a szenteste másodjára is beszánkázó Mikulás (ejtsd: Télapó) bá’. (Jézus Krisztus elmikulásosodáról a maga idején úgyszintén szeretnénk megemlékezni.)
Úgy tudni, hogy a tradíció agresszív térnyerését eddig
egyetlen pontján, egy kis Csongrád megyei faluban tudták és merték megállítani a tájat csontig átható keresztény kultúra nevében: a mélyen vallásos polgármester tavaly egyszerűen kitiltotta a szeretettel áthatott közegben különösen disszonáns, harsány hacacárét.
Máshol viszont könyörtelenül robog tovább a kelta henger.
A gyökerek mélységéről a nagyobb áruházak szezonális gondoláin különösen mély benyomásokat szerezhet az utazó. Se szeri, de főleg száma se az ünnepre szánt kellékeknek, és bár a felhozatal összességében nem sokkal kedélyborzolóbb, mint a monori Tüzép-telep szilveszter éjjel, készletkisöprés után, fogyó hold mellett, azért vannak figyelemre méltó kompozíciók, mi több, direkt remekművek.
Itt van mindjárt a néphagyomány legtörzsökösebb alakja, a jó öreg takarmánytök. A maga természetes valóságában ugyan már nemigen láthattuk – a viharosan közelgő ünnepre való tekintettel nyilván már másfél hónapja megrendelték őket Szváziföldről, így mire ideértek, már nem voltak publikálható állapotban –, de a fájó hiányért az olyan, főként polimeralapú parafrázisok bőven kárpótolják a publikumot, mint amilyen például a plasztikkal kevert kerámiából komponált, 10:1 méretarányú, valósághű színekkel felületkezelt lila mécsestartók, a gégecsőforma partyszívószálak, amelyekre darabonként öt darab miniatűr plasztik tökfejecskét installált az ismeretlen mester, ismeretlen okból és főleg célból.
Láttunk remekbe szabott, 0,0001 nanométer vastagságú tökfejes asztalterítőt, amelyen azonban a tök szemgödréből nem sejtelmes gyertyafény tűnik elő, ahogy megszoktuk, hanem a Tejútrendszer egy különösen izgalmas részlete. Ugyanezeket a vidám szemgödröket jó hangulatú papírtányérokon és -poharakon is is megfigyelheti a szépre fogékony látogató.
A motívumrendszer hasonlóan nélkülözhetetlen figurája a pók. Kedvencünk a sztaniolzacskóba kiszerelt, vattaszerű anyagba rejtett három fekete plasztik pókszabású; ha a zacskót kibontjuk és a vattát az instrukciók szerint szétszálazzuk, elvileg egy pókhálót kellene nyernünk, tekintve, hogy a produkció címe is az, hogy Pókháló. A mi kísérletünkből azonban csak egy szétcincált Mikulás-állszakáll kerekedett ki, valami oda nem illő, randa, gumírozott ízeltlábúakkal, ez pedig sajnos csak néhány nap múlva lesz aktuális a szezonális osztályon. Keserű kudarcként éltük meg a történteket.
Csalódottságunk azonban egy csapásra elmúlt, amikor tekintetünk a koponyát formázó, hatcentes, kristályhatású műanyag felespoharakra esett, a bejárati ajtó kilincsére akasztható, csillámporral hintett, villogó halálfejes táblácskák észlelésekor pedig már minden rosszat megbocsátottunk, amiben hosszú, de tartalmatlan életünk során részünk volt.
Pedig az igazi eufória még csak ezután következett, amikor a vértől iszamos műanyag bárdok, félméteres, valósághű csontvázfüggelékek, a részletgazdag, gyermekfej léptékű, zseléállagú tarantulák és a telihold előtt vámpírméretű denevérek meghitt társaságában elsuhanó boszorkányok között megpillantottuk a 2017-es szezon legerősebb opcióját, a hegyes tüskék segítségével rögzíthető, fluoreszkáló tökfejfog-implantátumokat.
A gyermekhorror ezzel a remekművel alighanem elérte ennen Csomolungmáját.
