Gergely Ágnes: A felejtés ellen írtam
Gergely Ágnes megannyi verseskötet és regény után műfajt váltott. Tavaly, nyolcvanadik születésnapján jelentette meg Két szimpla a Kedvesben című memoárját az Európa Könyvkiadó. Az idei Ünnepi Könyvhétre pedig az önéletrajzi kötet folytatását: Oklahoma ezüstje.
Miként Gergely Ágnes a 168 Órának mondja, memoárt írni a legnehezebb írói feladat:
– Megszépítő stilizálások nélkül kell beszélni a múltról, olyan őszintén, ami a szépirodalmi művekben lehetetlen.
Az Oklahoma ezüstje ugyanakkor portrékötet is: huszonnégy tükörkép civil barátokról s főleg a híres pályatársakról. A második világháború utáni magyar irodalom legnagyobb alakjai – köztük Mándy Iván, Weöres Sándor, Illés Endre, Vas István, Kassák Lajos, Hajnal Anna, Nemes Nagy Ágnes – kerülnek olyan emberközelbe, ahogyan még sosem láttuk őket. Például Szabó Magdáról megtudhatjuk: életét is úgy élte, mint nagyregényt. Valóságosnak hitt történetei, főhősei többnyire csak a képzeletében léteztek. Egy másik írás Füst Milánról meséli el: nemcsak író és filozófus volt, de nagy bohóc is, aki egyszer kézcsókra nyújtotta kezét Gergely Ágnesnek.
A múltidézésben Zelk Zoltán is megjelenik: a poéta egykor hosszú költeményekben dicsőítette Sztálint, majd az ’56-os forradalom utáni íróperek fővádlottja lett. A címadó portré Pilinszky Jánosról szól, s arról is, miért nem kaphatta meg a költő 1978-ban Oklahomában a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerését, a Neustadt-díjat. Miért lett csupán második egy nem túl fair irodalmi versenyben?
Gergely Ágnes szerint e memoár legfontosabb célja az adósságtörlesztés és az emlékezés:
– Elképesztő gyorsasággal feledjük el múltunkat, íróinkat is. Por és hamu marad belőlük, s ez borzasztó. A felejtés ellen írtam a könyvemet.
