Georgij Tovsztonogov színháza

„A színházban meg lehet teremteni az emberi aljassággal szembeszegülő, magasztos szenvedélyek világát, a tettek és a kételyek világát, a felfedezések és a nézőteret magával ragadó, szárnyaló érzelmek világát” - fogalmazta meg hitvallását Tovsztonogov Gondolataim köre című, magyarul 1975-ben megjelent könyvében.

Szentpétervár kisebb fesztivállal emlékezett meg születésnapjáról, több színházban tíz napon át estéről estére egykori sikeres rendezéseit játszották. Elnevezték róla a terecskét, amelynek közelében lakott, s ahol élethű nagyságú bronzszobrát októberben felállították. Az emlékműre a pénz java részét szentpétervári cégek és magánszemélyek adták össze.

A

Nagy Drámai Színház (BDT)társulata A világ legnehezebb szakmája címmel rendezett emlékesten maga Tovsztonogov szólalt meg a próbákon és a közönségtalálkozókon készített videofelvételekről. A kiemelkedő színháztörténeti értéket képviselő felvételek megőrizték a tovsztonogovi rendezések dinamikáját, átütő erejét és utánozhatatlan könnyedségét - írta tudósításában a Kommerszant.

Az 1919-ben első szovjet színházként alapított Nagy Drámai Színház az 50-es évek közepére válságba és a szétesés közeli állapotba került. A „túlnépesedett”, 80 tagú társulatban alig volt színpadképes színész, a színháznak évek óta nem volt igazi vezetője, az előadások csaknem üres nézőtér előtt mentek. Éppen 1956 tavaszán, pár héttel azután, hogy Tovsztonogov hosszabb ellenállás után mégis elvállalta a BDT főrendezői posztját, a nagytekintélyű Tyeatr című folyóirat ezt írta: A Nagy Drámai Színház katasztrofális nézőveszteséget szenved el… Az utóbbi öt-hat évben nem volt egyetlen eseményszámba menő előadása. Repertoár tervei évről évre szürkébbek és érdektelenebbek, és a színház még ezeket sem teljesíti.

Tovsztonogov akkor már megbecsült és sikeres rendező volt komoly tapasztalattal, válogathatott a színházak között, s jól tudta, hogy nem egyszerűen játszóhelyet, hanem otthont keres művészi elképzelései, saját színházi birodalma számára. Keményen és határozottan látott neki az új társulat építésének: elsőre elbocsátott harminc színészt, vállalva az ezzel járó összes lelki és egyéb terhet. Az első időkben népszerű, biztos sikerre számító zenés-táncos darabokat állított színpadra, hiszen be kellett csábítani a nézőket és meggyőzni őket arról, hogy itt máskor is jól fogják érezni magukat, de merőben más minőség volt, mint a korábbi siralmas előadások – írta Gyina Svárc, Tovsztonogov szintén legendás fődramaturgja.

„Színházba nemcsak a hasznos időtöltés miatt járnak, hanem felüdülést és szórakozást keresve. Nem kell ettől félni. Az igazi színházban szórakozva tanulnak élni, és pihenve gazdagodnak szellemileg… Az okos, de unalmas színház nem igazi színház. A színházban vidámság van… A színház iskola, ahol nem tömnek tudománnyal, nem mesélnek, nem olvasnak fel, csak mutatnak – az életet mutatják” – így gondolkodott a színházról Tovsztonogov.

A sikerre és a teltházra három hónapig kellett várni, és még pár hónappal később már egész Leningrád becenevén, Gogaként emlegette.

A

Rosszijszkaja Gazetábanhat évvel ezelőtt publikált utolsó interjúinak egyikében a szabadságról szólva ezeket mondta: „Az én politikám az, hogy az alkotó azt vigye színpadra, amit ő akar, és nem azt, amit a politikusok akarnak. De a színházon belül a szabadság az alkotás végét jelenti… Az önkéntes diktatúra a cél, a tehetség, az ízlés, a stílus diktatúráját jelenti, nem pedig a szó nélküli behódolást. Amíg a diktátor ismeri az utat, amelyen színházát vezeti, amíg vannak alkotói elképzelései, a színház élni fog…a nép élni fog… az ország élni fog.”

Ajánlat:

Csehov: Három nővér. Részletek a próbákról. Mása szerepében Tatjana Doronyina .