Füredi anziksz

Igazán van mit nézni Füreden, ilyenkor, holtszezonban is. Csak szűkebb feladatkörünknél, a múzeumlátogatásnál maradva: újjászületett a Jókai-villa és a benne lévő Jókai-kiállítás, megnyílt a város helytörténeti múzeuma egy erre a célra felújított és átalakított tizenkilencedik századi házban, és múzeummá nemesült a kissé hebehurgyán Vaszary-villának nevezett épület is, amelynek története is kész regény. (Nem meséljük el az egészet itt, legyen elég annyi, hogy a legendás hercegprímás, Vaszary Kolos idős papok „nyugdíjasházának” építtette egykor a házat, és öregkorában, lemondva címeiről és hivatalairól, maga is ide vonult vissza. Később a hadügyminisztérium vásárolta meg az egyháztól, és tette tiszti szanatóriummá – az volt negyvenötig. Néhány kalandos és változatos év után a szovjet hadsereg beteg katonái ápolódtak benne – és közben átépítették, lelakták, tönkretették. Most eredeti szépségében épült újjá, persze új funkcióinak megfelelően.)

Akkor csak futólag, és igazán csak kedvcsinálóként: a városi múzeumban fürdőtörténeti és Anna-bál-históriai kiállítás van (többek között) – utóbbiból például azt tudtam meg, hogy a névadó alig egy évet töltött házasságban Kiss Ernővel, a későbbi aradi vértanúval, mert meghalt ily fiatalon –, a Jókai-villának sikerült azt az illúziót keltenie, mintha az írófejedelem és színésznő hitvese még ma is ott élne, pedig százhúsz éve nem, a Vaszary-villában pedig ottjártamkor egy különös retrotárlat volt látható. Egykori NDK-s turisták mesélik el Balaton-élményüket, s közben hajdani, róluk készült (általuk vagy a Stasi által készített) kisfilmek forognak.

Megrázó élmény, annyit mondanék.