Folytatódik az egri botrány: leváltották a tánctagozat vezetőjét

Azonnali hatállyal leváltották Barta Dórát, a tánctagozat vezetőjét az egri Gárdonyi Géza Színházból. Blaskó Balázs igazgató Topolánszky Tamás néptáncost nevezi ki tagozatvezetővé.

2011. március 26., 05:26

Az egri színház igazgatója a mai társulati értekezleten jelentette be, hogy azonnali hatállyal visszavonja Barta Dóra vezetői kinevezését. Felajánlotta neki, hogy táncos státuszban az intézménynél maradhat. A tánctagozat-vezetői poszt várományosa Topolánszky Tamás néptáncos. Blaskó az előző ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló bizottságra hivatkozott, amely azt állapította meg, hogy Barta Dóra jogtalanul kapta ezt a kinevezést. Az igazgatói pályázat esetében ez nem volt probléma, és eddig Bartának soha senki nem jelezte hivatalosan, hogy probléma lenne a végzettségével (Barta a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára, érdemes művész). Barta Dóra a 7óra7 kérdésére elmondta: Blaskó Balázs jelezte, hogy ha a táncosok március 31-ig nem reagálnak arra, hogy maradnak-e a társulatnál vagy sem, akkor „a most felajánlott fizetési kondíciók megváltoznak”. A táncosoknak erre amúgy a törvények szerint április 30-ig lenne lehetőségük - írta a

7óra7.

Barta Dóra elmondta, nagyon szomorú amiatt, hogy éppen szülővárosában, Egerben hurcolják meg. „Nemzetközileg is elismert művészként nagyon fájdalmasan érint, hogy kicsinyes megközelítések, koholmányok alapján éppen szülőföldemen hurcolnak meg, és próbálják tudatosan lerombolni a hírnevemet. Az egész eljárás stílusa és minősége sértő. Úgy gondolom, a munkám és a jog engem igazol majd a kérdésben.”

A héten történt más változás is az egri színházban: Blaskó Balázs leváltotta a Látogatók című előadás szereplőjét, Szabó Emíliát.