Évek óta vártunk már egy olyan filmre, mint a Rémálmok sikátora

A kétszeres Oscar-díjas mexikói filmrendező, Guillermo del Toro nem kis sztárparádét hozott össze a legújabb, Rémálmok sikátora című filmjére, ugyanis Cate Blanchett, Bradley Cooper, és Rooney Mara mellett Willem Dafoe is feltűnik a nagyvásznon, egyaránt kiemelkedő alakítást nyújtva. A noirok kliséivel nem éppen finomkodó alkotás azonban a hibák és masszív, két és fél órás játékidejének ellenére végig a székbe tudja tapasztani a nézőt, és az elmúlt évek legjobb krimiélményét adja. Kritika.

A víz érintésével négy aranyszobrot bezsebelő rendező korábbi filmjeiben rendre helyet kapott a spiritualitás kérdése, és attól sem ódzkodott a direktor, hogy a fantasy világával ismertesse meg a nézőket. Ilyen volt A faun labirintusa, a Bíborhegy, de a Hellboy és a Hobbit filmek is joggal sorolhatók ebbe a kategóriába. A Rémálmok sikátora viszont jóval földhöz ragadtabb del Toro korábbi filmjeinél, ám ez még nem jelenti azt, hogy nem feszeget olyan egzisztenciális kérdéseket, mint például hogy mivé teszi az embert a kapzsiság, a gőg; valamint hogy képesek vagyunk-e feladni az emberségünket a túlélésért.

A hét főbűn ismertetőjegyei is kiolvashatóak a főszereplő(k)ből, ahogy azt a film plakátja is sugallta már előre. Mindennek ellenére a film filozófiai mélysége elmarad a megszokottól.

A filmhez ráadásul olyan környezetet találtak, amely ugyan közhelynek számít, mégis tudna belőle érdekes dolgokat kihozni: a cirkusz világát. A negyvenes évek elején játszódó film egyértelműen Stanton Carlisle-ra (Bradley Cooper) fókuszál, aki egy bűntény elkövetése után csavargóként tengődik, mígnem csatlakozik egy vándorcirkuszhoz. Itt végre, először életében talál valamit, amiben jónak magát: gyorsan kiismeri az idegen embereket, majd kisvártatva rájön, megtéveszteni sem sokkal nehezebb őket.

Fotó: Fox Searchlight Pictures - Doubl / Collection ChristopheL via AFP

Ebből szép kis karriert építget magának nagyvárosi mentalistaként, ám ekkor feltűnik az életében egy pszichoterapeuta (Cate Blanchett), aki olyan lehetőséget kínál neki, amit a veszélyei ellenére képtelen lesz visszautasítani. Ám a kapzsisága szépen lassan felemészti őt, és összedől a kártyavár, amit gondosan építgetett a vagyonos emberek megtévesztéséből. Nem meglepő ha ez a történet ismerősen hat sokak számára, ugyanis millió és egyszer láthattunk már filmen ilyen és ehhez hasonló bukástörténetet.

Az eredeti mű megírásakor még bizonyára frissnek hathatott ez a sztori, azonban az évek, évtizedek múlásával könnyedén kiismerhetővé vált ez a formula.

A Rémálmok sikátora William Lindsay Gresham 1946-ban megjelent, azonos című regényének adaptációja, amely kiváló ívű történetben meséli el egy szélhámos felemelkedését, és későbbi bukását. A kötetből film is készült '47-ben A sarlatán címmel, del Toro viszont a jelek szerint sokkal jobban ragaszkodott az eredeti műhöz, mint elődje. A mostani film címe viszont konkrétan értelmezhetetlen a megtekintés után, ugyanis sem rémálmok, sikátorok pedig még annyira sincsenek ebben a filmben. Guillermo del Toro alkotása bőven mutat hasonlóságot Christopher Nolan A tökéletes trükk című filmjével, és noha az sokkal okosabban, részletesebben fejti ki mondandóját, a Rémálmok sikátora talán egy kicsit autentikusabb stílusban, közérthetőbben teszi azt.

Fotó: Fox Searchlight Pictures - Doubl / Collection ChristopheL via AFP

Az egyedi stílus mellett viszont igazán a cselekmény felépítése az, ami kiemeli a Rémálmok sikátorát a film noirok klisétengeréből. A megszokott módon rövidre vágott bevezető itt nagy teret kap, közel egy óra telik el a filmből, mire rájövünk, mi is lesz a fő szál. Ezt követően viszont akkora a váltás – és az időbeli ugrás –, hogy kicsit olyan érzésünk támadhat, mintha már egy másik filmet néznénk. Noha nehéz lenne olyan jelenetet mondani a filmből, ami kimondottan felesleges lenne, a két és fél órás játékidő mégis indokolatlannak hat.

A befejezés viszont a már tűkön ülő nézőket is képes kárpótolni, és nemcsak Bradley Cooper Oscar-t érő alakítása miatt. Ugyanis a megszokott filmes ív, miszerint egy kiinduló szituációból eljutunk egy végpontig, ez esetben egyáltalán nem teljesül, és inkább egy körkörösség jellemzi a cselekményt és annak lezárását. Az azonban tisztán látszik, hogy nem ez lesz az a film, ami visszahozza a krimi-noir filmeket a köztudatba. A kasszáknál elég rosszul teljesítményt nyújt a Rémálmok sikátora, ami leginkább azzal indokolható, hogy manapság egyszerűen már nem köti le az embereket egy két és fél órás, kifejezetten lassú tempójú krimi. A filmgyártás felgyorsult, a nézők nagy része pedig inkább az akcióra vár, mint érzelmekre.

Ettől függetlenül, vagy épp ennek ellenére üdítő kivétel a Rémálmok sikátora napjaink mozis felhozatalát tekintve.

Technikai szempontból egyszerűen lehetetlen belekötni a filmbe: a vizualizáció magával ragadóan látványos, a zenék jól adagolják a feszültséget, a színészi munka pedig minden szinten kiemelkedő. Így ha a közönség nem is, a szakma nagy valószínűséggel fel fog figyelni az alkotásra, és nem kizárt, hogy a márciusi Oscar-gálán még fogunk hallani a filmről.

A film szinkronizált előzetese az alábbi linken tekinthető meg:

(Kiemelt kép: Fox Searchlight Pictures - Doubl / Collection ChristopheL via AFP)