Fékető
A féketőt máshol főkötőnek ejtik, de hát ez itt Palócföld, Nógrádország, itt, Mikszáth óta tudjuk, a szokásosnál görbébben mennek a dolgok. A féketőt egy kazári tájházban fedezzük föl, ejtésére pedig helyi Vergiliusunk tanít, akit a vasárnapi ebéd mellől mozdított el a kötelesség.
Dicséretére legyen mondva, erősebb benne a lokálpatriotizmus, mint az éhség, büszkén vezet végig bennünket a községi látványosságokon, s közben lelkesen meséli el Kazár történetét az őskortól napjainkig, a riolittufától az első írásos említésen (Cazar, 1221) át Szabó István plébános úr méltán elfeledett Homérosz-fordításáig és a kazári búcsúig, ahol Palócföld legszínesebb női viselete is egyenes adásban látható. A szűnni nem akaró hallgatnivaló mellett látnivalókban sincs hiány, a község központjából egész kis múzeumfalut varázsolt a gondos tervezés, van itt (a tájház mellett) bányászemlékmű és kézművesház, vasaló- és öntvénygyűjtemény, gyufacímke-arzenál, baba- és mackóház meg minden, mi szem-szájnak ingere.
Kazáron tudnak valamit: becsődölt bányászfaluból, ahol a kézműipar is térdre rogyott, különös, vonzó helységgé varázsolták kis településüket a Mátra alján. Van itt hét határra szóló laskafesztivál, búcsú, néptáncünnep, lovasverseny, de van modern iskola, van újra varroda, van panzió, vendéglő is.
Kazár nem adja meg magát.
