„Ezt a lépést is gyávának tartom” – Alföldi keményen nekiment a kormányzó magyar elitnek
Kemény hangú interjúban kritizálja Magyarországot és a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói posztja körüli fideszes politikai hisztériakeltést Alföldi Róbert. A színházi rendező a nyugat.hu-nak adott interjút abból az alkalomból, hogy maga is a teátrumban rendez, mégpedig azt a Volponét. A darab címszerepét az a Jordán Tamás játssza, akinek nemrég kormányzati ellenszélben hosszabbították meg az igazgatói kinevezését.
Fotó: nyugat.hu/Vágvölgyi Bálint
Alföldi azt mondja, „végtelenül elkeserítő”, de nem meglepő, ami Szombathelyen zajlott, vagyis hogy csak a párttagkönyv számít, nem a szakmaiság, ez pedig ugyanaz a mechanizmus, ugyanaz az „arrogancia és pofátlanság” mint amely az országos politikában is működik. Szerinte magukról állítottak ki szegénységi bizonyítványt azok a politikusok, akik részt vettek a megalázó hercehurcában, amely dörgölőzésük a hatalomhoz pedig csak túlbuzgóságra és bénázásra utal. Alföldi nem is érti, miért nem a büszkesége Szombathely vezetésének egy országos hírű színházi műhely.
„A magukat gerinces hetero macsónak gondoló képviselők miért döntenek úgy, hogy nem döntenek, és miért nem képesek döntéseikért felelősséget vállalni?”
– firtatja a színházi rendező, akit bevallottan zavar, hogy a helyi politikusok nem merik vállalni a saját véleményüket az ügyben. „Ezt a lépést is töketlennek és gyávának tartom (...) Lehet azt mondani, mi nem akarjuk Jordánt, mert ő ezt meg ezt vallja a világról, mi meg mást. Idehívott olyan embereket, akikről mi úgy gondoljuk, hogy az ő filozófiájuk és világnézetük nem alkalmas arra, hogy a mi hatalmi törekvéseinket támogassa. Ezt lehet mondani,
ez egy férfias és nyílt dolog, ezért lehet vállalni a felelősséget, ezzel kapcsolatba kérdéseket lehet feltenni. Ahogy ez zajlik, az a puhapöcsűség, nem tudom másként mondani
(...) Még azt se vállalják, még ahhoz is gyávák, hogy azt mondják, mi nem akarjuk Jordánt, mindegy ki lesz, a színház lényegtelen, de Jordán ne legyen itt.”
Azt, hogy Jordánnal mi fog történni, Alföldi nem tudja, azt viszont elárulja, hogy a Volpone próbáira a botrány nem vet árnyékot: „Itt, a színházban ebből nem érezni semmit, a társulat profi, mindenki teszi a dolgát. Közben humor meg röhögés van, tényleg nem foglalkozunk mással.
Csak közben az a rossz, hogy én itt rendezek, a pályázat meg három hét múlva lejár, és most nem tudom, mi segít Jordánnak,
mi nem.”
Alföldi nemrég tért vissza Magyarországra azután, hogy másfél éven át külföldön rendezett. Ennek kapcsán azt állítja, „nem túlzás”, Németországban is döbbenten nézik mi történik itt a kulisszák mögött. „Tényleg nem értik, hogyan lehetséges mindez” –
Jordán 2007-ben alapította és azóta is vezeti a szombathelyi Weöres Sándor Színházat, amelynek az igazgatói posztjára decemberben írt ki pályázatot a fideszes többségű városi közgyűlés. Erre az alapítón kívül csak a Balázs Béla-díjas filmrendező, Dér András jelentkezett Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház igazgatójának a támogatásával. Jordán a határidő lejárta után, márciusban nyilvánosságra hozta a maga pályázatát, Dér pedig visszalépett, miután a nyugat.hu kiszivárogtatta az övét. Jordán ennek ellenére nem nyerhette el a tisztséget, az erről szóló közgyűlésen ugyanis nem ment át Puskás Tivadar polgármester javaslata, hogy érvénytelenítsék a pályázatot, és Jordán sem szerezte meg a voksok többségét. A botrányban a magyar színházi világ szinte egy emberként Jordán mellé állt, Szombathelyen több százan is tüntettek a kinevezéséért, Törőcsik Mari videóüzenetben, Gáti Oszkár közleményben biztosította támogatásáról a színházalapítót, és a városvezetés végül úgy döntött, hogy Jordán mandátumát 2018. szeptember 30-ig meghosszabbítják, de újra kiírják a pályázatot.
„Köszönöm ennek a méltatlan eljárásnak, hogy hitet öntött belém. Úgy látszik, mégiscsak fontos a színház, ha a politika ilyen erővel harcol a megszerzéséért” – nyilatkozta később az ügyről Jordán a lapunknak adott interjújában.