Ez hogy lett sztár?
A Gangnam Style tavaly júliusban tűnt fel a YouTubon, és világjárványt indított. Azóta egymilliárd-háromszázmillióan töltötték le, s már mindenki „lovacskázik”, aki számít. Némi habozás után Buday B. Csaba is megnézte a dél-koreai klipet.
Megvallom, nem voltam ott az első egymilliárd letöltő között. Futólag láttam hazai paródiáit, laposak voltak, így nem érdekelt az eredeti. Akkor kaptam fel a fejem, amikor a Műcsarnok gárdája, tiltakozásul Fekete György rémuralma ellen, eljárta a lovacskás táncot. Letöltöttem, és elhamarkodottan ítéltem: ez sületlenség. Aztán megnéztem még egyszer, majd zsinórban tízszer, egyre óvatosabban, de leginkább az eredeti nyomában hömpölygő mémcunami lepett meg.
2012-ben a dél-koreai rapper, PSY rafináltan üres Gangnam Style-ja a művészet szabadságának himnuszává és az alkotókat sújtó korlátozás karikatúrájává vált. Napokig lehetne nézni az angolszász főiskolák, egyetemek évnyitóiról készült videókat, a harsonás, fanfáros, skót dudás PSY-átiratokat. Meghökkentők a patinás Eton College lovacskázó diákjai, az önfeledten ugráló yorkshire-i tanárok. De a politizáló képzőművészek Gangnam-előadásai az igazán érdekesek: Gangnam for Freedom! A kínai másként gondolkodó, Ai Weiwei bilincses, bekötött szemű koreográfiája félelmetes erejű, ahogy az őt támogató brit-indiai szobrász, Anish Kapoor kétszázötven fős londoni Gangnam-performansza is. (Megjegyzem, ezek szolgáltak mintául a műcsarnokbeli tiltakozáshoz.) Egy stúdiózsonglőr a mindenkori diktátorok gúnyrajzává mélyítette PSY klipjét: a bunkerbe szorult Führer (A bukás kockáinak bravúros átkeverésével) a Gangnamet ordítozza. Igaz, mindez már következmény, kulturális holdudvar, és nem ad választ a méltatlankodó magyar paródiarefrénre: a köpcös koreai hogy lett ekkora sztár?
PSY videója tankönyvbe illő példáját nyújtja a pimaszságnak, mint esztétikai kategóriának. Mélyebb, mint a szemtelenség, sejtelmesebb, mint a provokáció, szelídebb, mint a polgárpukkasztás. A művészi pimaszság az orrunknál fogva vezet minket. Vegyünk egy példát a klipjéből. A rapper méregdrága szmokingban, napszemüvegben, hason fekszik egy liftben, felette terpeszállásban egy bermudagatyás, zöld pólós, szalmakalapos fickó elmondhatatlanul bárgyú vigyorral riszálja a csípőjét. A snitt nem ízléstelen, nem bántó, mégis valahogy bosszantó: titokzatos, cinkos kapcsolatot sejtet a két szereplő között. A siker azt bizonyítja, PSY a koreográfiával és tucatnyi efféle montázzsal az orránál fogva vezette a világot.
A Gangnam Style tavaly júliusban tűnt fel a YouTubon. Az első százmillió letöltésig tanácstalanul lapított az angolszász szaksajtó. Ősszel a nyugat-európai és az amerikai utazási irodák dél-koreai ajánlatukat már Szöul – Gangnam Style címmel kezdték reklámozni. Amikor PSY honfitársa, az ENSZ-főtitkár Pam Gimun, majd David Cameron és Barack Obama is eljárta a lovacskás táncot, már nem volt mire várni. Az újságok felhúzták az információs zsilipeket, ömleni kezdtek az adatok a koreairól és csapatáról. Kiderült, itt minden más, mint aminek látszik.
A zene jópofa, de különös módon ez a legkevésbé érdekes. Az európai (!) techno-dance kliséire épül, bár mókás vakkantásaival játékosabb annál. A Gangnam-tánc már fogas kérdés. A Műcsarnok művészeit betanító koreográfus elmondta, valami hasonlót járni ötpercnyi gyakorlás után lehet, de ugyanazt megtanulni keményebb dió. Igaz, PSY alkatilag nem éppen a Fred Astaire-vonal, de hátrányából furfangosan kovácsolt előnyt. A bevezető snittben egy hétéves Jackson-imitátor kissrác ropja a homokozóban: kedves és könnyed főhajtás ez a műfajteremtő, holtában is élő popkirály előtt. De a tömzsi koreai nem akart versenyezni az amerikai táncprofizmussal: tetszik, nem tetszik, mi ilyen sután járjuk. Így a kliphez sem a szöuli balettintézetből verbuválta a lányokat: dance-videóban még nemigen lehetett látni ennyi egészségesen húsos combocskát. Az ápoltság, az elegancia, a sokféle helyszín, a pengeéles kép, a tévedhetetlen ritmusú vágás pikáns kontrasztot alkot a bumfordi koreográfiával, az amatőr táncosokkal, a ripacskodó színekkel. A Gangnam paródiába hajlik, mégsem az, és ez adja varázsát.
PSY-ról, vagyis a harmincöt éves Pak Cseszangról kiderült, rutinos médiaróka: producer, előadó, szerző, műsorvezető. Ahogy az ötvenmilliós dél-koreai közönségnek a többiek is ismertek. Az emblémává váló liftes fickó ünnepelt szöuli komikus, a sárga öltönyös, luxuskocsis fazon népszerű tévés, a jacksonos kisfiú tehetségkutatót nyert, vietnami mamával a két ország barátságának jelképe. Külön szót érdemel az egyetlen manökenalkat, a bájos Hyun-a, aki megkapóan természetes erotikával mozog a kamera előtt. Ő is profi: énekes, táncos, többnyire lánycsapatával lép fel. (Később, helycserés ötlettel vele forgatták le a Gangnam női változatát, amelyben PSY hátrébb lépett.)
Mindez érdekes adalék, de önmagában nem magyarázza a példátlan felhajtást. Ami a showbiznisz történetének eseményévé emeli a klipet, az a nyelv, és ez PSY legpimaszabb húzása: a hottentotta koreai. Igaz, Hollywood egén már csokornyi ázsiai csillag ragyog (Michelle Yeon, Lucy Liu, Jackie Chan, Jet Li), és több tucat színész vár a befutásra, ám a karrierhez az angoltudás elengedhetetlen. A több évtizedes múltra visszatekintő és nemzetközi sikereket arató K-Pop (koreai pop) nyelve is az angol, az amerikai piacig mégsem tudott eljutni. A nagy áttörő, PSY az Egyesült Államokban végezte zenei tanulmányait, flottul beszél angolul, de meglepő módon anyanyelvénél maradt – és ez világsikerének egyik titka. A Gangnam Style már címében is titokzatos: Szöul egyik fényűző, újgazdag negyedének életérzésére utal. A klip pedig, az érthetetlen halandzsának köszönhetően, olyan rugalmas öntőformává vált, amelybe bárki bármit beleképzelhet, tetszőleges tartalmat önthet. És az angolszász világ váratlanul beleszeretett abba, amit mindig is utált – ha valamit nem ért.
A nyugat-európai sajtó persze fanyalog, ironizál, néha gorombáskodik. Az internetes népszerűség tomboló irracionalizmusáról ír, a londoni csalódást idézi: a mi olimpiánk elmaradt a pekingitől. És most itt az öreg kontinens újabb területvesztése, ez a szörnyű koreai sláger: az LG-dance, a Samsung-pop. A Gangnam Style az első világjárványt okozó ázsiai szórakoztatóipari vírus. Van ellenszérum? – provokálják egymást a kommentelők. A Nyugat alkonyát PSY arcképével adjuk ki, mellékelve egy koreai nyelvkönyvet? Azért legyünk őszinték, a dologban van valami keserű-bosszantó a számunkra is. A magyar könnyűzene legjobbjai (Katona Klári, Máté Péter, az LGT, az Omega) hiába jutottak el Londonig, New Yorkig, hiába váltották a hottentotta magyart angolra, az áttörés, a megérdemelt világhír elmaradt. És most jön ez az ugrabugráló koreai, és médiatörténelmet ír. Csak hogy ne felejtsük el, honnan jön: egy derűs sikerországból. Bivalyerős gazdaság, élvonalbeli oktatás. A Gangnam Style Dél-Korea egymilliárdszor letöltött reklámja. A helyszínek csillognak-villognak, patyolat tiszták, Szöul gyönyörű és ultramodern, minden a jólétről mesél.
A Gangnam Style közben tovább tarol, dönti a rekordokat, sikere önmagától dagad, mint a görgeteg. Most egymilliárd-háromszázmillió körül jár a kattintások száma, és naponta úgy kilencmillióval nő. PSY pedig teszi a dolgát, járja a világot, fellép, bohóckodik, besöpri a díjakat. Néha előadást is tart, például Oxfordban, elmeséli, hogyan lett sztár.