Értelmiségi szórakozás volt, nem az, mint ma
Vannak-e érvényes feleletei az öregkornak a hajdani fiatalság kérdéseire? Tudjuk-e még, mire kellene visszakérdeznünk? Megvan-e még az az ifjúkor valahol?
Jó, ha romjaiban. Ha emlékeinkben. Amelyeknek megőrzése is emberes feladat – nyolcvanon túl, hát még a közreadásuk! Bonckés alá bocsátásuk! Negyedszer vág bele az íróként, újságíróként, filmkritikusként számon tartott szerző életútjának feltárásába, miközben tudván tudja, s tart is tőle, számol vele: kopik az emlékezet, szakad a film. De hát nem lehet a személyes kétségeket előreengedni, ha az embernek a korról van mondandója. A korról, amelyet megélt. És hogy miképpen, azt egyes-egyedül csak ő tudja elmondani.
Gyertyán Ervin lelkiismereti regénynek nevezi a műfajt, ennek jeléül őszinteséget várhatunk tőle, tárgyilagosságot, kritikai mérlegelést a kort és önmagát illetően is, emelkedettséget, amelynek révén perspektívát kap az ember, túllátván a tegnapokon.
Gyertyán 1957-ben demonstratívan kilép a Népszavától, és némi rendőrségi zaklatások után a pályán kívül találja magát. Húsz év múlva viszont a Népszabadság hivatásos kritikusaként, publicistájaként olvashattuk, s erre a váltásra ő maga ad választ kötetében, elemezve a társadalom külső mozgásait és a belső válaszokat, amelyek egy lelkiismereti regénynek az első számú tárgyai.
E két karriervégpont között igazán az 1958 elején indult Filmvilágban találja meg magát: ott fut be, amint a lap is, amely a maga korában az egyik legjobb volt. Benne oly kiválóságok is publikáltak, mint az irodalmi életből kiszorított Örkény és mások. A film ebben az időben értelmiségi szórakozás volt, nem az, mint ma.
E kötetben persze szélesebb a hátrapillantás horizontja – 1957-től 2008-ig. Aktuálisan.
(Gyertyán Ervin: Visszajátszás. Balassi Kiadó.)
