Emlékgyár
Kovalovszky Dániel nem szűnő lelkesedéssel folytatja csepeli fotográfiai tanulmányait. Ebbéli eredményeit itt-ott már megmutatta (magunk is megemlékeztünk az egyikről – amelyet a Mai Manóban mutatott be –, Jolsvai kollega dicsérő szavaival).
Ezúttal a feltűnően fiatalodó budapesti Mikszáth tér egyik kávézó-galériájában (név szerint a Lumenben – mérvadó körök általam eddig nem ellenőrzött véleménye szerint ott a legjobb a presszókávé Pesten) láthatunk két tucatot a képekből; mintegy a fele már az új kalandozások eredménye.
Aki végignézi ezt a fényképsorozatot, annak könnyű átlátni, miért nem tud szabadulni a fotográfus ettől a világtól. Azért, mert ez az ő világa, ő teremtette, rendezte be és lepte el történetekkel: éppen, mintha egy író járt volna arra. Ne értsenek félre, Kovalovszky nem kitalálta, csak megtalálta ezt a világot. Fotói nem manipuláltak, sem technikailag, sem lélektanilag: csakhogy ezek a tárgyak, ezek az emberek egyfajta zárványban élnek, időn és téren kívül, ittfelejtve a hatvanas–hetvenes évekből. Elmúlva, de nem öregedve. Ettől van, hogy az egészet egyfelől túl sűrűnek, másfelől olyan meseszerűnek érezzük.
Csepel még sok örömöt tartogat Kovalovszky Dánielnek. És így, közvetve, nekünk is.
