Elvtársnő, bugyijáig fellebbent szoknyában

Aki sűrűn járja az országot, nagy titkok tudója lesz. Nem mindegy persze, hogy könnyű túrafelszereléssel teszi-e az ember, vagy a fotósok hatalmas szett-táskájával. Bánhalmi János, a Népszabadság fotóriportere negyven éven át volt hivatalból delegált szemtanúja protokolleseményeknek („testvéri küldöttség élén baráti látogatásra hazánkba érkezett...”), munkasikereknek („új üzemcsarnokot avattak...”, avagy: „a vártnál gazdagabb termést takarítottak be cukorrépából...”) s egyéb, a másnapi újságban kötelezően közlendő eseményeknek. A szerencse most úgy hozta: alkalma nyílt rá, hogy lapjának aktív nyugdíjasaként nekiálljon kutakodni régi, fekete-fehér negatívjai között, s amit talált, albumba rendezze. (Rendszerek, változások. Népszabadság Zrt.)

2008. december 14., 12:39

Vannak korok, amikor az újságban megjelentnél sokkal érdekesebb a kimaradó képanyag. A kötet ilyenekkel is szolgál. Mert ne legyen kétségünk: egy részük saját lapjában sokáig nem publikált fotó, hiszen a képben és szövegben a hatvanas évek legvonalasabb lapja, a Népszabadság aligha engedhette meg magának, hogy felvételt közöljön a Dózsa György úti dísztribün fehér köpenyes, a mellén három kiváló dolgozói jelvényt is viselő vécésnénijéről, a Fővárosi Köztisztasági Hivatal melósa által slaggal locsolt Lenin-szoborról vagy a Balaton partján fedetlen felsőtesttel napozó gyönyörű lányról. De a kimaradt képek között volt az 1986-ban Szentendrére látogató szovjet pártdelegáció hölgytagjának esete a lágy dunai széllel, amely a bugyijáig lebbentette fel az elvtársnő szoknyáját. Megjelent viszont Kádár és Brezsnyev 1972-es csókja, fotó egy régi díszszemléről és őszintén vidám május elsejei felvonulókról.

Meglepő, hogy Bánhalminak hány képe szól a munkáról – na ja, akkor még ismeretlen volt a munkanélküliség, ahogy a tömeges hajléktalanság is –, sportról, különösen a fociról – azokban az években még nem doppingról, meccs után szétvert utcákról és orbitális zakókról szólt a történet – és a rosszul öltözöttségükben is jókedvű magyarokról. Szóval a kádári elnyomás éveiről.

Életének kilencvenedik évében elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.