Előkerült a tűzvészt is túlélő legnagyobb méretű Zsolnay remekmű
Az évtized iparművészeti szenzációja, hogy 107 év után előkerült az egyik legnagyobb méretű ismert Zsolnay remekmű, amely túlélte az 1906-os évi katasztrófát, a milánói világkiállításon pusztító tűzvészt. A magyar szecessziós kerámiagyártás csúcsdarabjához hasonló alkotás évtizedek óta nem szerepelt a nemzetközi műtárgypiacon. Világviszonylatban a legmagasabb kikiáltási áron induló Zsolnay kerámia.
A szobrászat és a kerámiaművesség eszközeit egyesítő 109 cm magas, 46 cm átmérőjű váza Apáti Abt Sándor, a Zsolnay gyár tervezőjének munkája. Monumentális méretével a legnagyobb szecessziós díszváza, a kisméretű vázák részletgazdagságával és eleganciájával kivitelezve. A vázán minden, a mitológia és a vallás jelképtárából választott elem önálló jelentéssel bír (lsd. Csenkey-tanulmány).
A művet – amelyről hosszú ideig úgy tűnt, hogy végleg nyoma veszett – először 1905-ben mutatták be a nagyközönségnek az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola jubiláris kiállításán. Ezután az 1906-os milánói világkiállításon, a Maróti Géza által tervezett pavilonban aratott nagy sikert. Az előcsarnokból nyíló középső üvegfedelű terem, a Galambos udvar közepén állt.
A milánói világkiállítás, melyet személyesen az olasz király nyitott meg 1906. április 28-án, minden értelemben nagyszabású volt. A 980 ezer négyzetméteres területen a korszak legkiválóbb alkotóinak művei szerepelhettek, csak művészi becsű és újító erejű munkák. A magyarok már az 1873-as bécsi és az 1889-es és 1900-as párizsi kiállításon is elismerést vívtak ki, az 1906-os milánói kiállítás a sikersorozat újabb állomása volt. Nem véletlenül. Ezen többek között olyan alkotók szerepeltek, mint Rippl-Rónai József, Vaszary János, Róth Miksa, Körösfői-Kriesch Aladár.
Az impozáns magyar pavilont az épületszobrászként ismert Maróti Géza tervezte, jobbára az építés költségeit is ő finanszírozta. Az installáció legfőbb elemei a Zsolnay gyár termékeiből készültek. Ők kivitelezték az előtér kacsás kútját (Maróti terve), és számtalan helyen szerepeltek díszítőelemekkel és épületkerámiával. A gyárnak külön pavilonja volt, a most előkerült vázát jelentősége miatt központi helyen állították ki (lsd. fotó).
A külföldi szakfolyóiratok, újságok egyértelműen méltatták a magyar kiállítást, dicsérve a tárgyak szépségét, a pavilon eredetiségét. Napok kérdése volt, hogy a nemzetközi zsűri elbírálja a kiállítást, amikor bekövetkezett a tragédia, kigyulladt az olasz pavilon.
A magyar iparművészeti pavilon az olasz kiállítással közösen kapott teret. Mindez kilenc teremből, ezen belül húsz enteriőrből és három folyosóból állt. Amikor augusztus 3-án hajnalban kigyulladt az olasz iparművészeti csarnok, a tűz átterjedt a magyar kiállításra, amely szinte teljes egészében porig égett.
A kiállított tárgyak több mint 90%-a megsemmisült, a Zsolnay váza apró sérülésekkel túlélte a tűzvészt. A Magyar Iparművészeti Társulat akkori beszámolója szerint a kár 506 ezer korona volt, s a kiállított tárgyak egy része nem volt biztosítva. (Az ülésen éppen Zsolnay Vilmos ajánlotta, hogy „a kormány részéről nekik is megfelelő kártalanítás nyújtassék”.)
A magyar kormány az iparművészeti kiállítás rekonstrukciója mellett döntött, és 1906. szeptember 29-én kisebb tárgyakból megnyílt a jóval szerényebb méretű, második kiállítás.
Ennek ellenére a kiállítás fődíjáért, a 10 000 lírás Király Díjért az olasz, belga és magyar pavilon volt versenyben. Végül a fődíjat az olaszok kapták.
A Zsolnay-gyár művészét, Apáti Abt Sándort, aki a festészet és a grafika eszközeit magas szintű technológiai eszközökkel kombinálta, Milánóban aranyéremmel tüntették ki.
A most előkerült Zsolnay remekmű kuriózum. Hasonló műtárgy évek óta nem szerepelt a nemzetközi műtárgypiacon.
