Éljen a szabadság!

De melyik? Az-e, amit a zászlónkra szoktunk írni („pro libertate”), vagy amit „évi rendesnek” neveznek. Eltűnhet-e egy párt főtitkára a választási hajrában, amikor már ketyeg a politikai pokolgép, visszavonulhat-e valamiféle hirtelen, „rendetlen” szabadságra, elbujdokolva, csak mert torkig lett a pártélettel, a handabandázással, azzal, hogy őt is eszközszerűen használják e kilátástalan kalandban? Feláldozhatja-e az egyik szabadságot a másikért? Annak higgyünk-e, amit tesz, vagy annak, amit mond?

Hősünkből is kettő van, nem csak dilemmánkból. Az ikrek egyike: politikus, kiégett, meghasonlott. A másik: filozófusprofesszor, szabad és laza, bár időről időre elmegyógyintézeti ápolásra szorul. Egyikük a Tisztelt Házban, másikuk a bolondok házában. Na de hát olyan nagy-e a különbség? – ironizál a film.

E kényszerhelyzetben a párttársak az eltűnt pártvezér helyére a kajla, de őszinte és szókimondó professzort állítják, és a siker országos! Eddig a történet egyike lenne a szkeptikus politikai paródiáknak, mutatván: gyarlók ágálnak nevünkben a politikai szószékeken, méltatlanok, inkompetensek, saját pecsenyéjüket sütögetők, gazsulálók, önmagukért aggódó tehetségtelenek. Hatalomtechnikusnak álcázzák magukat, holott csak a hazugság technikusai. Hangjuk Jákobé, a kezek Ézsau kezei (hogy egy bibliai ikerpárt is idecitáljunk).

Csakhogy a film ennél a karikatúránál sokkal igényesebb. A múlt, ami a két testvér köré kirajzolódik, a környezet minősége, a jelen kontrasztja plasztikussá teszi a különbségeket. A közös múltra való utalások során gátlásaik, konfliktusaik és szembenállásuk gyökerei csak annyira tárulnak fel, amennyi még belefér a szemérmes és finom történetmesélésbe, mégis érthetővé teszi azt is, amit mondanak, azt is, amit tesznek.

A kettős főszereplő, Toni Servillo (legutóbb az Oscar-díjas A nagy szépségben láthattuk) kiváló, s a film egészében is igen figyelemre méltó! (Rendezte: Roberto Ando.) Erősen ajánlom.

Bölcs István