Elhunyt Pintér Tamás író, újságíró

2017. október 7., 22:17

Szerző:

Nyolcvanhét éves korában meghalt Pintér Tamás író, újságíró - tudatta a család az MTI-vel. Szombaton érte a halál, temetéséről később intézkednek.

Pintér Józsefként született 1930. augusztus 4-én Dunaharasztiban, nevét később változtatatta meg. Újságírói pályafutását az Erőmű Építő című üzemi lap szerkesztőjeként kezdte 1953-ban, ott dolgozott 1956-ig. A forradalomban való részvétele miatt, izgatásért első fokon két és fél év, majd jogerősen egyévi börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után nem kezdhette meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, segéd- és betanított munkásként dolgozott. 1960 és 1964 között szabadúszó íróként tevékenykedett. 1964-től 1980-ig az Élet és Irodalom című hetilap munkatársa, rovatvezetője, nyomdai, majd olvasószerkesztője volt. 1980-ban az Új Tükör rovatvezetőjeként dolgozott, ettől a laptól ment nyugdíjba 1990-ben.

Kötetei: Halálos twist (1967), A megváltás elmarad (1977), Marihuána (1970), Fagyosszentek ideje (1980), A csendárus (1988), Robot kölyök rendet csinál (1993), A megfigyelő - Emberek és elvtársak a Zsoldos Uralkodóház virágkorában (2009).

Művei magyar és idegen nyelvű antológiákban is megjelentek, emellett több rádió- és tévéjáték is fűződik a nevéhez.