Egymilliárd a kalapács alatt

Szép ősze van a magyar műkincs-kereskedelemnek. A két nagy galéria októberi aukciója hódítóan izgalmas kínálattal jelentkezett, a művészetkedvelők pedig bőkezűen, esetenként meglepetésekkel viszonozták a gazdag választékot. A Kieselbach Galéria Kontuly Béla Csendélet kaktusszal és narancsokkal című, a római iskola „hűvösségig elegáns” képét hatvanmillióért adta el. Virág Judit Galériája pedig Rippl-Rónai József védett olajfestményének (Piacsek bácsi a fekete kredenc előtt) nyolcvanmillióért talált új tulajdonost. Ezt az aukciót a helyszínen követtük.

Félórás késéssel kezdődött Virág Judit Galériájának aukciója a Kongresszusi Központban. A parkolót és környékét ugyanis a kürtőskalács-fesztivál népe foglalta el, emiatt a műkincsek iránt érdeklődők nem értek időben a licitre. A várakozás perceit élő dzsesszzenével oldották. Az érdeklődésre jellemző, hogy a katalógus pillanatok alatt elfogyott, s a központ földszinti termét megtöltötték a művészetkedvelők, köztük a jelentős hazai műgyűjtők. A külföldiek pedig telefonvégen lógtak, főleg Londonban, Bécsben és Moszkvában.

Összesen 198 műtárgyra – köztük néhány Zsolnay-porcelánra – lehetett licitálni, egy tételt a kezdés előtt visszavontak. Három alkotás volt védett: Rippl-Rónai Piacsek bácsija, Székely Bertalan Az apáca, valamint Uitz Béla Erdei út című munkája.

A várakozás idején összeadtam a művek kikiáltási árát: meghaladta a 450 milliót. Ha a becsértékeknek csak az alsó határát számítjuk, akkor is egymilliárd forint értékű képek, porcelánok szerepeltek a kínálatban.

Már az első alkotások is okkal keltettek izgalmat. A művészházaspár, Anna Margit és Ámos Imre egy-egy képét árverezték. Ámos tusrajzáért 460 ezer forintot adtak, Anna Margit Csend című jelzett vászonfestménye a 950 ezres kikiáltási ár helyett kétmillióért kelt el. Én egyébként azt gondoltam, hogy az ára eléri majd a megadott becsérték hárommilliós felső határát, de így is mutatta a gyakran – és sokszor kényszerűségből – bábukban gondolkodó művész alkotásainak értékét és népszerűségét.

Az est egyik meghatározó művészének, Vaszary Jánosnak először egy színes litográfiája, a La Cigale került kalapács alá, s várakozáson felül mutatkozott be. Litográfiáért nem túl gyakran adnak 800 ezer forintot, ami egyébként a hat és félszerese volt a kikiáltási árnak. S bár Vaszary többi képe később került sorra, maradjunk még a párizsi és római iskolát is megjárt művésznél. A harmincas években festett, Virágok című képéért megadták a kikiáltási ár kétszeresét, tizenkétmillió forintot. A licitáló a lehető legutolsó pillanatban mondta be az árat, hajszál híján lemaradt a képről. Vaszary Párizsi mulatója (Mistinguett) az aukció egyik legizgalmasabb műve volt. Vaszary már csaknem megállapodott (ha lehet egy művészről ilyet mondani) festő volt, amikor 1925-ben átélte Párizs mámorát: a meghökkentően élénk, lázas, szabad életet, a revük csillogó, de önazonos világát. Képével egy charlestont táncoló tánckar lendületét adja át, a festmény szemlélője szinte folytatja az ott látott mozdulatokat, s szinte halljuk hozzá a zenét is. A 20 millióra tartott Párizsi mulatót 28 millióért vették meg, ráadásul nem a telefonos licitálás inkognitójában, hanem a teremben.

Vaszary Nők kertben című olajképét pedig kilencmillióért vitték el. A kert édeni térként a művészetnek, a vallásnak is szimbolikus helyszíne. Vaszarynak e most árverezett képén az átsejlő, kicsit meseszerű alakokkal népesített kertet a harmónia, sőt némiképpen az idill hangulata hatja át.

A Virág galéria aukciójának vezető képén Piacsek bácsi látható a fekete kredenc előtt, másik címén a sárga szobában, Rippl-Rónai enteriőrkorszakából. Piacsek bácsit, a festő sógornőjének édesapját, ezt a nagy orrú, fehér körszakállas férfit – aki akkor is mindig a történések középpontjába kerül, ha szinte csak háttérfigura, hol pipázik, hol olvas, hol nézelődik – sokszor megfestette, gyakorlatilag a család minden tagjával ábrázolta.

A Piacsek bácsi a fekete kredenc előtt című festmény egyszerre otthonkép, csendélet, emberábrázolás, a kaposvári festő méltán híres alkotása. Az ötvenmilliós kikiáltási árat 80 millióra tornászták fel, és a teremben licitáló új tulajdonos így is jól járt a védett képpel.

Rippl-Rónai egy Zsolnay tálban is érdekelt volt. Az Andrássy-ebédlősorozatból származó porcelán 4,2 millióért cserélt gazdát.

Az est legmozgalmasabb licitcsatája Magdi és Bori között zajlott egy Balázs János képért. A galéria két munkatársa ugyanis a telefonon licitáló két külföldi – egyikük Angliából tette meg tétjeit – párharcát tolmácsolta, s hol forintban, hol euróban érkeztek az ajánlatok. Végül a 320 ezerért kikiáltott Őserdőt másfél millióért viszik majd ki Londonba. (Taps.)

A meglepetés – számomra legalábbis – a keleti motívumairól is felismerhető, de manapság nem a legkeresettebb festők közé tartozó Tornai Gyula Hamisan játszott című remek vászonképe volt. A 2,4 millióért kínált műért szintén egy londoni vevő – egy másik, tájékoztatta Virág Judit a telefoncsatát figyelő közönséget – 9 millió 200 ezret adott. Rozsda Endre Pompes Royales (Királyi menet) című festményéért egy orosz telefonáló is küzdött, de alulmaradt a teremből érkező nyolc és fél milliós ajánlattal szemben. (A kép kikiáltási ára ötmillió forint volt.)

A terem értő közönsége izgatottan figyelte, mit tud az aukción Tihanyi Lajos olajképe, a 24 millióra tartott Trencséni vár. Tihanyi tavaly decemberben a Kieselbach aukcióján fauve-rekordot döntött. Az 1908-ban Párizsban festett Pont St. Michel akkor 34 milliós kikiáltási árról indult, és 170 millióért talált gazdára. A Trencséni várat 38 millióért sikerült bevennie a Virág galéria aukcióján licitálónak.

Az aukció által az egyik címképnek szánt Nizza (Czigány Dezső alkotása) meghálálta a bizalmat – 15 millióért sikerült megszerezni új tulajdonosának.

Kis csalódás, hogy Korda Vince Nagybányai tája iránt senki nem érdeklődött, s szerintem az 1 millió 200 ezerrel egyáltalán nem túlárazott El Kazovszkij-alkotásra sem licitáltak. Amit különösen sajnálok, hogy nem váltott ki érdeklődést Farkas István Sápadt volt (Férfi és nő alakban) című erős temperája, igaz, 8 és fél milliót kértek érte. Barcsay Jenő Barna-Fekete II. című képéért is csupán a kikiáltási árát fizették meg, csakúgy, mint Egry József Műteremben című alkotásáért. Barcsay 1929-es Szentendréje viszont nyolcmilliót ért. Munkácsy most is jól fizetett, jelzett ceruzarajza, a Szónok 1 millió 100 ezerre kúszott föl a 280 ezer forintos kikiáltási árról. Háromszoros áron kelt el Perlmutter Izsák Enteriőr tükörrel című képe. Uitz Bélától az Erdei út – expresszionista tuskép – 16 millió forintért talált gazdára, Hincz Gyula csendéletéért pedig 17 milliót fizettek. A Sturm művészei között számon tartott, a műgyűjtők és az esztéták által is nagyra tartott Kádár Béla remekművei iránt most is élénk volt az érdeklődés.

Az őszi aukciók során is bebizonyosodott: a két vezető magyar galéria (a Kieselbach és a Virág) már nemzetközi tényező a műkincs-kereskedelemben. Aukcióikon szerepelni nem csak a határokon belül bizonyul minőségi garanciának.