Egy remek hatvanas, akit Gálvölgyinek hívnak

Klasszikus alakításában a rendszerfüggetlen, de rendszerhez igazított ostobaság, a kispályás hatalomgyakorlás, gyomortáji rosszindulat kap örök érvényű megfogalmazást egy látszólagos vígjátékban. Nem kérdés, hogy Gálvölgyi mindent tud erről a karakterről, és sok-sok mindent tud arról az országról is, ahol e karakter oly sok színben virágzott az elmúlt évszázadban.

De persze sok-sok minden mást is adott nekünk. Volt drámai hős és munkás, volt sarmőr és hősszerelmes, kétbalkezes ugrifüles és öreg machinátor. Új fazont adott a Molnár Ferenc-i hősöknek egy olyan színházban, ahol ennek komoly hagyományai voltak. Igazi bölcs clown ő, aki a bohócok ősi ösztönével talál a helyes útra rá, és a bajazzók ősi tudásával hagyja, hadd nevessünk rajta kedvünkre. Született színész, akinek lételeme a játék, de akit egy érzékeny entellektüel lelkével vert-áldott a sors – s ebből a különös kevercsből aztán megannyi pompás szerep formálódik. Ez adott erőt neki, hogy kiszabaduljon a parodista kényszerzubbonyából pályája kezdetén, s megmentse igazi arcát a kereskedelmi tévék emberpróbáló világában manapság.

Hűséges alkat. Hűséges elveihez, társaihoz, elődeihez, a magyar színházművészet tradícióihoz. Most, e kerek születésnapon a Madách Színház is fontosnak tartja megmutatni, hogy nagyra értékeli ezt a hűséget. Afféle jutalomjátékot ad vezető színészének, mint a tizenkilencedik században volt szokás, amikor a magyar színészet ázsiója még magasan állott, amikor pályatársak és közönség siettek tisztelegni a jubiláns előtt.

Tegyük most mi is ezt.