Egy kiemelkedő hagyaték – Szalay Zoltán emlékkiállítása

2018. február 21., 07:19

Szerző:

Fotó: Teknős Miklós

Már egy éve nincs köztünk Szalay Zoltán Táncsics Mihály-díjas és Joseph Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter, a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás szellemi atyja. Halálának évfordulóján, február 14-én nyílt meg az Örkény Könyvesbolt Cultiris Galériájában a tiszteletére rendezett emlékkiállítás. Harminc kinagyított fotográfiáját mutatják be, s a tárlat koncepciójára utal a cím is: Ismerős és ismeretlen képek. A fotós özvegye, László Ágnes újságíró, a Kossuth Kiadó kommunikációs vezetője a 168 Órának elmondta: e képek 80 százalékát eddig még nem láthatta a közönség.

– Kincses Károly fotómuzeológust, Zoltán barátját és kollégáját kértem meg, hogy segítsen kiválogatni a tárlat anyagát. Szerettük volna Zoltán új, kevésbé ismert oldalát is bemutatni, de persze emblematikus képei is láthatók lesznek.

A fotográfus után hatalmas hagyaték maradt: filmek, negatívok, diák tízezrei. A képek Magyarország elmúlt évtizedeinek páratlan dokumentumai, köztük legnagyobb művészeink portréfotói is. Mivel a fotós váratlanul halt meg, nem rendelkezett arról, mi legyen műveinek a sorsa.

– Férjem korábban rengeteg papírképet adott át a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Ám az idő múlik, és ha a fotók sehol nem jelennek meg, az alkotójukat elfelejthetik. Ezért szerződést kötöttem a Fortepannal, tízezer képkockát néznek át, s a beszkennelt munkák fölkerülnek a weboldalukra, ahonnan akár ingyen le is tölthetők. A kollekcióban találtak száz képkockát, amely 1963-ban az Ifjúsági Parkban készült. Erről az Indexen jelenik meg hamarosan egy válogatás – tette hozzá László Ágnes.

Az özvegy azért is küzd, hogy létrejöhessen egy olyan életmű-kiállítás és -album is, amely méltón őrizné meg a magyar fotográfia egyik legnagyobb alakjának munkásságát.

 

Utolsó útjára indult az ország véleménydiktátor celEBje, Demény, az imádnivaló, „kötsög” vizsla, akinek mindig mindenről volt véleménye. Magos Judit, aki könyveket írt Deményről, közösséget épített a sajátos karakterű kutyája követőiből, kedden közölte a közösségi médiában, hogy Demény átkel a szivárványhídon.