Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről
Mielőtt a hosszú című film vetítése elkezdődne, megjelenik a vásznon a rendező, Roy Andersson, és megköszöni nekünk (mind a négyünknek a Cirko-Gejzír nézőterén), hogy kíváncsiak vagyunk az ő munkájára itt, Budapesten. (A főváros nevét hibátlanul ejti.) Elmondja, hogy egyetlen forgatási helyszín sem „igazi”, mindent stúdióban építettek fel, a kor is meghatározatlan.
A filmnyelv nem akar brillírozni: lapos világítás, mozdulatlan plánok, nincs attraktív vágás, különös látószög, bravúros beállítás, átütő színészi játék. Elég, ha a tartalomra odafigyelünk, az ugyanis „az élet értelme”. Kit ne érdekelne?
Az utolsó képsorban emberek várakoznak egy buszmegállóban, s arról beszélgetnek: szerda van-e, vagy csütörtök? A többség azt mondja: szerda, de a makacs kérdezősködő szerint neki olyan csütörtökérzése van. És ha már azt sem tudjuk, milyen nap van, félő: széthullik az életünk. Mintha ehhez a jelenethez írta volna Tóth Árpád éppen kilencven évvel ezelőtt a maga kiábrándult sorait: „Mindegy már minékünk / Szerda vagy csütörtök”, / A nagyságos angyal vagy a / Tekintetes ördög.”
Andersson sem elnézőbb. A lazán összefűzött szomorú epizódokban igencsak ironikus a kóda: „Örömmel hallom, hogy jól vagy.” Holott senki sincs jól. Sem a szórakoztatóiparban szerencsétlenkedő örökvesztes pár, sem a bőgőmasinaként működő flótás, sőt a király maga sem, az a XII. Károly nevű svéd uralkodó, aki a suttyomban fegyverkező moszkvaiak ellen vonul, majd megvert ármádiájával vissza, ám pechére foglalt a kocsmában a toalett, nagy a baj.
Két főhősünk, aki kacagózsákot, egyfogúember-álarcot és kivehető-betehető vámpírfogat árul, azt ambicionálja, hogy az embereket jobb közérzethez segíthessék. Ám a kilátások – mondjuk így – nem rózsásak! Életünk modellje inoperábilis.
(Roy Andersson szatirikus abszurdja a tavalyi velencei filmfesztiválon a fődíjat, az Arany Oroszlánt kapta. Operatőr: Borbás István és Pálos Gergely.)
Bölcs István
