Egy egészen különös történet
Szinte hihetetlen, hogy a nyomorgó ötvenes években Kati Marton papáját, dr. Márton Endrét hagyták a Szervek egy fehér amerikai Studebaker kabrióban pompázni. Csaba utcai villájukba nem telepítettek társbérlőt, két telefonvonalat is birtokolhattak, tellett a családnak cselédlányra és francia nevelőnőre. Szakmájuk gyakorlása közben a szülők (az apa az AP-t, az anya a UP hírügynökséget tudósította) nagyvilági életet éltek, diplomatákkal, külföldi újságírókkal ápoltak színes kapcsolatokat.
Nem csoda, hogy a Szerv gyanakodott rájuk. Meg – persze – az amerikaiak is. Nem értették, ugyan miért hagyják a proletárdiktatúrában ily nagy lábon élni a kozmopolita újságíró házaspárt. Miért érinthetetlenek? Nem provokatőrök-e? – óvatoskodott Washington. Nyilatkozzék erről felelősen a követség, követelték.
1945 előtt zsidókként üldözték Mártonékat, 1945 után nagypolgári voltuk miatt. Jelentett róluk a francia nevelőnő, a házmesterné, a volt titkárnő, számos kolléga, az USA-nagykövetség katonai attaséjának helyettese és – amint mondani szokás – még sokan mások. (L. Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára!) Börtönbe is kerültek mindketten kémváddal 1955-ben.
A forradalom évében szabadultak, de ezután nekik is „jelentgetniük” kellett. 1957-ben kivándorló-útlevéllel Bécsbe, majd az USA-ba távoztak. Nagy szakmai elismerések besöprése után Washington mellett telepedtek le. Endre Marton befutott, és ettől ismét érdekessé vált. Nyomozott rá az FBI, sőt „kapcsolatként” is igénybe vette. Utána nyúlt a magyar hírszerzés is hasonló szándékkal. A Virág fedőnevű elvtárs, az MTI tudósítója jelentéseket írt Martonékról, s feladatot is kapott: csábítsa haza a beszervezendő amerikai újságírót. Virág elvtárs könnyen azonosítható az adatokból, és – ha Kati Marton nem téved – az eredmény cudarul megdöbbentő. De nem hagy résnyi kétséget sem a szerző.
Micsoda világ volt ez! Atyaúristen!
(Kati Marton: A nép ellenségei. Családom regénye. Fordította Bart Dániel. Corvina Kiadó.)
