Díszletvilág és korfestés
A szakma mesterei szerint egy hozzáértő alkotó által megfestett színpadi háttér, illetve a fényképtechnikával készült, nyomdai úton felnagyított díszletelem között legalább akkora a különbség, mint egy Leonardo-festmény és egy bulvárlap fotója között. Ám mindkét esetben az utóbbiból van már több, s fogyatkoznak a mesterek is. Egyikük, Magyar Romana mégis hiszi: lehetne másként. SZTANKAY ÁDÁM írása.
Hivatásában alapvető a perspektíva. Tudni kell, mi milyennek látszik, mekkora, merre dől, hajlik, miként változik alakja, mérete – más-más nézőpontból. Csak így lehet hitelesen képet alkotni.
Magyar Romana amúgy látja a diktatúrát is, pedig annak aztán nem kéne lennie. Ahol ő van, onnan az asztalosok uralma látszik legjobban, és a lakatosoké, cipészeké. Amiből hihetnénk: a munkásosztály parancsrendszerét vizionálja teljesen elhibázott látószögből. Holott csak arról van szó: hivatása viszonyait elemzi, s még humora is maradt – dacára az elmúlt idők történéseinek.
Különben tréfás az is, hogy az általa látott diktatúrának a káosz a lényege. Lengyel születésű díszletfestő művész esetében persze abban is van valami vicces, ha Magyar Romana a neve.
Magyarnak eredetileg azt a katonatisztet hívták, aki 1978-ban tüzet adott a turistaként hazánkba látogató, huszonhárom éves Romana Strykowskának a Szabadság hídon. Elég szimbolikus kép, gondoljunk csak a hátterekre. Konkrétan vagy áttételesen.
Romana húszfillérest dobott a Dunába, hogy visszatérjen a gyönyörű városba.
Nem sokkal később a lánynak már anyósa, a katonatiszt anyja szerezte első pesti állását. Az anyós ugyanis egy házban lakott Csányi Árpád díszlettervezővel, akinek komoly nexusa volt a színházak központi, Mozsár utcai díszletfestő műhelyéhez.
Romana egyébként egy Poznań mellett kisvárosban született. Édesapja lakatos volt, édesanyja eladó egy élelmiszerboltban. Romana és nővére a művészhajlamú anyai nagymamától örökölte a hasonló affinitást. Az idősebb Strykowska lány máig keresett festőművész Lengyelországban.
És jött a káosz
Romana Poznańban tanult kiállítástervezést, festészetet egy művészeti iskolában. A képzés más képzőművészeti ágak művelését is magába foglalta. Budapesti „kiruccanása” előtt rajzot tanított. A Mozsár utcában aztán maga tanult sokat a díszletfestő műhely vezetőjétől, Molnár Szilárdtól. Felsorolhatatlan, hány előadáshoz alkottak háttereket a Kádár-kor virulens és virágnyelvű színi világában.
A központi műhely a nyolcvanas években költözött át a XVIII. kerületi Lenkey utca óriástelepére. A Fugger család – innen a magyar fukar szó – hajdani textilgyárában hozták létre a fővárosi színházak bőkezűen finanszírozott kiszolgálóközpontját. Két asztalosműhely, egy festőműhely, egy kárpitos- és egy lakatosüzem ontotta a díszleteket. A földre fektetett hatalmas vásznakon a vezető festő irányításával született meg a színpadi háttér.
A díszletek szerkezeteit kilencvenhárom fa- és vasipari gépen gyártották. Az elkészült műalkotásokat a húsz méter magas díszletállító toronyban szerelték össze, hogy végleges formában is lássák: milyen munkát végeztek. A szétszedhető szerkezeteket csak ezután vitték a színházakba, filmforgatásokhoz.
Sok minden volt akkoriban, kivéve a káoszt. De az is eljött.
Magyar Romana 1990-ben arra gondolt: talán jobban jár, ha inkább saját képzőművészeti galériát nyit. Végül „csak” annyi történt, hogy megszervezte a kortárs magyar képzőművészek rendszerváltást követő első és legnagyobb nyugat-európai kiállítását. Svédországban több mint száz magyar alkotó munkáit mutatták be. Írt róla az egész sajtó, közvetített a tévé. Csak a saját galéria ötlete halt el valahogy.
Magyar Romana 1993-ig dolgozott a csőd felé tartó Lenkey utcai gyárban. Majd elszerződött a Madách Színházhoz. Amikor aztán Az operaház fantomjához kellett volna díszletet készítenie, kiderült: a Madách saját műhelye kicsi a feladathoz. Romana számára a színház kibérelte a kiürült Lenkey utcai gyártelep egy részét. Ám a teátrum kifutott a pénzből. Romana bt.-t alapítva kérte a területet tulajdonló fővárostól: engedjék neki jutányosan tovább bérelni a csarnokot. Mellékelt ajánlást is, amelyet „állandó munkatársai” írtak alá. Köztük Götz Béla, Kentaur, Horesnyi Balázs, Khell Csörsz, Khell Zsolt, Barta Andrea meg a rendező Mácsai Pál, Szirtes Tamás.
Magyar Romana azóta is a Lenkey utcai műhelyben dolgozik társaival. Ők készítették – egyebek mellett – a Madách Színház Producerek, József, Volt egyszer egy csapat előadásainak festett díszleteit vagy az Operett Rebeca, Rómeó és Júlia, illetve a Nemzeti Színház Buborékok című produkciójának háttér- és részletképeit.
