Díjazott fotók a Capában
Az idei magyar sajtófotó-pályázat nyerteseiről a napokban döntöttek. Professzionális és amatőr fotográfusok is versenyeztek. Összesen 240-en pályáztak. Olyan képeket is be lehetett küldeni, amelyek nem jelentek meg a sajtóban. A kódokkal ellátott, 7029 darab képről titkosan szavazott a magyar és külföldi szakemberekből álló zsűri.
A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának titkára, Szigeti Tamás, a pályázat egyik szervezője a 168 Órának elmondta, idén két új kategóriát indítottak:
– Mivel az elmúlt év egyik legfontosabb közéleti eseménye a menekültválság volt, ebben a témában is vártunk pályamunkákat. Egyedi felvételeket, illetve fotósorozatokat lehetett beküldeni. A magyar sajtófotósokat szerencsére nem érte el a politikai megosztottság. Például a menekültválság kategóriájában a Magyar Idők fotográfusa, Kurucz Árpád lett az első díjas. Az André Kertész-nagydíjat pedig Déri Miklós szabadúszó nyerte A roma test politikája – Nincs ártatlan kép című sorozatával.
A Magyar Sajtófotó-kiállítás március 25-től látható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.