Diabelli-variációk

Ha zenekritikus vagy nekibúsult költő lennék, azt kellene írnom, hogy letészem a lantot. Nyugodjék. Nehéz az. Nekem.

Ha zenekritikus lennék, jobb is lenne ilyesmit írnom és tennem. Nekem ugyanis tetszik Kurtág Márta lemeze, amelyen Beethoven Diabelli-variációit játssza. A kritika viszont megosztott. Mondjuk úgy: vegyes. Némelyek fanyalognak. És talán nekik van igazuk: lehet, hogy nem a legtechnikásabb, nem a leginkább virtuóz előadása ez a műnek. Ám szerintem nagyszerű felvétel született. Koncepciózus. Rendkívül elmélyült, a darab alapos ismeretén nyugvó.

Kurtág Márta előadásában a Diabelli-sorozat a beethoveni életmű esszenciája: valóban gigászi kompozíció. Játéka révén egységes, rendkívül összetartó variációsorozatot hallhatni. A mű ugyanis ebben az előadásban nem valamiféle színes mozaikkép, szép, egymáshoz passzítható, de nagyon eltérő apró darabokból. A zongorista kerüli a romantikus túlzásokat, nem nagyítja hatalmasra a különbségeket, nem célja, hogy a szélsőségeket mutassa meg. Nem olyasféleképpen adja elő tehát a darabot, mint mondjuk Rudolf Serkin játszotta a pár éve kiadott, de 1954-ben készült szépséges felvételen, amely mintha elsősorban mélységes megrendülésünket célozná (amúgy eredményesen: gyönyörű előadás). Viszont nem is annyira pasztellszínű, mint a nagyszerű Mieczisław Horszowski ugyancsak az ötvenes években készült és mostanában ugyancsak újra megjelent derekas felvétele. Amelyik nem unalmas – csak nem annyira meggyőző, nem annyira invenciózus, mint Kurtág Mártáé. (BMC)