Csúf lenne megszökni

- Novák Eszter – ugyancsak a Székely Gábor vezette Új Színház egykori tagja – a hatvanadik születésnapján nyílt levélben köszöntötte önt. A hajdani társulat megszűnése kapcsán azt írta: „A politika szeszélyes és ostoba vihara kihúzta a lábunk alól a talajt. Ocsmány módon leváltották Székely Gábort. A rendszerváltás után ez egyike volt az első, értéket és szakmaiságot nem ismerő politikai döntéseknek. Azóta úgy megszoktuk ezeket, mint a szennyezett csapvizet.” Talán ez a megszokás is bátoríthatta Tarlós Istvánt mostani döntésében?

– A politika korábban is osztott pofonokat a színháznak, de az volt a legnagyobb: Székely Gábor tizenegy-null arányban nyerte meg a szakmai zsűri szavazást. Az akkori, balliberális városvezetés azonban azt kérte: kapjon egy szavazatot a másik direktorjelölt is. Megkapta, bár én jegyzőkönyvben rögzíttettem: nem támogatom a dolgot, mert a végén még megvalósulna az a matematikai képtelenség, hogy az az egy majd mindent visz. Úgy is lett. És a színháziak nem tiltakoztak, mert hallgatásukért utóbb újabb forrásokhoz jutottak. Akkor vált nyilvánvalóvá: a szakmánk lobbiereje a döglött molylepke szárnycsapásaival vetekszik. Most, amikor egy pályázatnak nem nevezhető iromány kapcsán nyilas eszmék híveit nevezték az Új Színház élére, nem mi, hanem civilek kezdeményezték a tiltakozást.

- A „forrásokért” folytatott tolongás az oka, hogy szakmája sosem mutatott erőt a szolidaritásban?

– Azért erőtlen a szakma, amiért általában az értelmiség: mert nem független. Az rendben van, hogy a nyilas eszmék terjedése ellen már csak ösztönből is tiltakoznak. Ám a mostani tiltakozók közül is sokakról tudható, mely politikai szervezethez, holdudvarhoz tartoznak.

- Karinthy Márton lapunknak adott múlt heti interjújában úgy fogalmazott: Csurkáék és az ellenük szót emelők is a Kádár-kor gyermekei. Csurka már a hetvenes években nyíltan antiszemita volt, amit az akkori politikai vezetés és a szakma is hallgatólagosan tudomásul vett. Karinthy szerint mára azért lett szélsőségesen zavaros a helyzet, mert a rendszerváltás idején elfelejtettük kibeszélni mindazt, amit ki kellett volna. Az Új Színház körüli események is azt igazolják: ma is tegnapi mechanizmusok működtetik a rendszert?

– Álljon meg a menet! Bárki állítja, kikérem magamnak, hogy „gyermeke” lettem volna egy – már talán ki lehet mondani – tömeggyilkosnak. Jó sokan voltunk, akik az egyéb diktatúrák mellett a Kádár-rendszert sem szerettük. Az erős politikai vita következtében létrejött Katona József Színház sem volt a kor kedvelt gyermeke: sokan bíztak benne, hogy hamar elenyészik. Nem így történt. Ahogy a Babarczi László vezette kaposvári, a Székely Gábor igazgatta szolnoki színház sem, és Ruszt József kecskeméti színházát sem sikerült megfojtani.

- Ám a szakma nem sok erőt mutatott a rendszerváltás után, és akadtak olyan vezetői is, akiket könnyen meg lehetett kísérteni újabb „forrásokkal”.

– Kezdetben mindenki azt hiszi, hogy egyedül megúszhatja a „betagozódást” az olyan tradíciókba, amelyek morálisan nem tűnnek tisztának. Sosem ússzák meg, másfelől lehet tisztességgel is együttműködni. Mondok példát. Amszterdam főterén egymás mellett állnak a legkülönbözőbb nációk gyémántüzletei. Kérdeztem egyszer egy helyitől: elment ezeknek az eszük, hogy egymás nyakában árulják a gyémántot? Azt felelte: okos emberek ezek, közös az érdekük, ezért vannak egy helyen.

- A honi színházak azonban nem ismerik fel a közös érdeket, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a hazai „teátrumi piacon” most náciknak ajánlanak standot a placc gazdái. Ön ugyanakkor ironikus mosollyal említi az okait. Holott korában balhés ember hírében állt. Csapódott falnak szék is, más is.

– Nem elegáns széket falhoz csapkodni, mert az érték, valakinek a munkája. Az sem jó világ, ahol ütni kell. Mocskos emberhez pláne nem jó hozzáérni, mert rád is ragad a mocsokból. Az, hogy a politika mit csinál most, mit tett tegnap, a saját bevétel-kiadás oldalához tartozik. Különben mind elég gyatrán érezhetik magukat. Tarlós István éppen úgy, mint azok, akik Székely Gábort tették taccsra. Mint például Schiffer János, kultúráért felelős egykori MSZP-s főpolgármester-helyettes, akit most a Millás tüntetésen láttam tülekedni, és ettől röhögőgörcsöt kaptam. Nem azt mondom ezzel, hogy a mélységben minden egy szinten van. A Csurka-ügyön nem lehet nevetni, az annyira borzalmas. Nem véletlen, hogy egész Európa undorodik.

- Székely Gábor menesztése idején természetes volt, hogy ön is távozott a színháztól. Jelenleg viszont a Don Carlos Posa márkiját próbálja ott vendégként. Nem furcsa helyzet?

– Nagyon fura. Nem is jöttem volna, ha nem Bagó Bertalan hív, akitől akkor is kaptam feladatot, amikor pár éve – témánktól messzire vezető okokból – a balliberálisok „kiűztek” a fővárosból. Ráadásul Berci eredetileg a Coriolanust akarta megrendezni az Új Színházban, én Menenius Agrippát játszottam volna. Pontosan emlékszem, milyennek gondolta Major Tamás ezt a szerepet még a Katona József Színházban: abban az előadásban, amelyben végül betegsége miatt nem vehetett részt. Az „öreget” akartam visszahozni a színre a magam szerényebb eszközeivel. Azonban az Új Színház tervei változtak, s én nem gondoltam, hogy más szerepre is igent mondok. Csakhogy közben híre jött, miféle disznóságra készülnek az intézmény ellen, és világossá vált: csúf lenne épp most megszökni innen. De én nem Márta István mellett álltam ki: Tarlós döntése ellen tiltakozom, mert szétrombol egy jó úton haladó társulatot. Azt pedig végképp nem értem: miért kellett az első Orbán-kormány idején még leblokkolt szélsőségeseket helyzetbe hozni. De volt latin szakosként máig jelmondatom osztálytermünk kiírása: „Nil admirari” – semmin se csodálkozz! Bár a tiltakozások fényében mégis meglepne, ha az Új Színházat – Mártával együtt – nem hagynák végül békén.

- Hosszabb távon változtathat valamit közéleti reflexeken ez a színházi balhé?

– Ez önmagában véve kevés, hogy változtasson a borzalmas egyformaságon.

- Ezt hogyan kódoljam?

– A politikai érdek nálunk mindig mindent felülír. Mellette egyformán kevesek voltunk tíz éve, öt éve, és holnap is kevesek leszünk. Egész addig, amíg nem nyitunk „gyémántüzleteket” egymás mellett, egymást erősítve.

- Amit Kovács Adél az Új Színház történései kapcsán egy fővárosi szakmai bizottság ülésén megfogalmazott, abból az következik: a színész színpadi jelenléte is értelmét veszíti, ha a politika olyan gondolatokat hitelesít a színpadon, amelyek idegenek a színház nemesebb eszményeitől. Ön még kedvvel gyakorolja a hivatást?

– Még a kollégákon is érzem: Tarlós döntése óta sokkal keményebben próbálunk. És a színpadon is több a közlendőnk, amitől emelkedettebb az előadás. Megint valami ellenében megyünk, mint a szocializmusban. Az emberek – bár az újabb nemzedékeket senki nem tanította erre – ismét elkezdtek olvasni a sorok között. Remek! Ez még elvezethet valahová.