Csordás Lőrinc ládikája
Egy régi tábla és egy kis piros vitrin emlékeztet a Szondi utcai dróthúzó és karácsonyfadísz-készítő kisiparosra, a hajdanvolt karácsonyokra, amikor a körúti árusok is sorban álltak Csordás Lőrinc vasporos, olajszagú műhelye előtt. A néhai mester fia utolsó mohikánként próbálja továbbvinni a mesterséget, de az ünnepi tömegáruval már szinte lehetetlen felvenni a versenyt. PUNGOR ANDRÁS riportja.
Bár vakolatát ledobta a Szondi utcai ház, idősebb Csordás Lőrinc vevőhívogató piros vitrinje még ott fityeg az oldalán. Mint karácsonyfán az üvegdísz, az aprócska kirakatként használt ládika megszépíti a seszínű falat. Ha az utcán végigszalad egy autó, meg-megrezzen benne a kopottas karácsonyi füzér és a sápadtezüst izzófonat. Ám senki sem figyel a műhelybe invitáló kellékekre, hiszen üzlet sincs, talán már karácsony se nagyon. Világ csúfjára valaki a vitrinbe gyűrt egy idegen fecnit, amely rissz-rossz betűkkel, szégyentelenül tárulkozik ki az arra sétálóknak: „Kis- és nagytakarítást vállalok!”
Az utolsó dróthúzó és karácsonyfadísz-készítő mester ajtaja zárva. Mögötte kong a műhely, se világítás, se gépek. Kint sárga tábla őrzi az öreg Csordás nevét. A piros pinceajtóra csúf krikszkrakszokat fújtak a festékflakonos suhancok. Egyikük azért egy szívet is pingált rá, talán méltányosságból, a hajdani karácsonyok emlékére.
Itt téli délután derekáig fényes csak az utca.
– Csordás Lőrincet keresem – kopogtatok ide-oda.
Magas lépcsőkön mászok le a filléres boltba, kapaszkodok fel a műanyag répával hívogató étkezdébe. Se a bagós eladó, se a tésztaszagú pincér nem tud Csordás Lőrincről.
A közeli zöldséges tátott szájjal bámul rám: „Honnan szalajtották ezt ide?”
– Keresse az interneten! – vonja meg a vállát.
Végül egy vásárlónak rémlik valami:
– Kicsoda? Jaj, meghalt már szegény!
Külvárosi házban találom meg a családot. A szomszédból vállig érő, lusta kutya méricskél. Kíváncsi szemek figyelnek az ablakokból. A csengetésre fiatal férfi jön a kapuhoz:
– Apu három éve halt meg. Én viszem tovább a mesterséget.
Ifjabb Csordás Lőrinc már nem a Szondi utcában, hanem otthon, a garázsban rendezkedett be. Nincs értelme tovább bérelni a régi műhelyt, nem kopog be senki a pinceajtón, mindenhova betette a lábát a multi, és olcsó kínai árukkal lettek tele az üzletek. A harminckét éves férfi ugyan gyárt még karácsonyi boát, a fotó kedvéért vállára is kanyarint belőle, de már nem tudna megélni a mesterségből, így egy autókereskedésben is munkát vállalt.
Múltat idézni megyünk a Szondi utcába. Háromgenerációnyi múltat.
